Biztonság és partnerség – Feladatok az egészségügyben 2010-ig

Biztonság és partnerség
Feladatok az egészségügyben 2010-ig

Ezzel a címmel tett közzé felhívást 2008-ban az Egészségügyi Minisztérium. Észrevételeket, javaslatokat vártak a társadalom egészségi állapotán javítani kívánó program kiteljesítéséhez és sikeres megvalósításához. Úgy éreztem, kötelességem felajánlani a segítségem. Ennek érdekében az alábbi anyagot állítottam össze és küldtem el az Egészségügyi Minisztériumba.

Biztonság és Partnerség:
Feladatok az Egészségügyben 2010-ig.

Javaslat
az egészségvédelem modern módszereinek integrálására,
és
az egészségbiztosítási rendszerben történő pozitív visszacsatolás bevezetésére.

„ …az egyén számára is a legjobb befektetés az egészségbe való befektetés …”

Készítette:
Dr. Lenkei Gábor
Budapest, 2008. augusztus

Tisztelt Miniszter Úr!

Tisztelt Kollégák!

Örömmel olvastam az Egészségügyi Minisztérium honlapján a „Biztonság és Partnerség: Feladatok az Egészségügyben 2010-ig” című programot (továbbiakban „a Program”), illetve a felhívást javaslattételre.

Mindenekelőtt szeretném elismerni a magyar társadalom egészségének biztosításáért és javításáért tett erőfeszítéseiket. Bizonyos vagyok, hogy jó szándékukhoz nem fér kétség, és intézkedéseiket a fellelhető tudományos adatoknak megfelelően, valamint az egyes állampolgárok jólétének maximális támogatását célul tűzve hozzák meg.

Különösen örültem annak, hogy a tanulmány bevezetőjében ilyen nagy hangsúlyt kapott a megelőzés, az egészségtudatos magatartás, az egyén felelőssége, illetve a táplálkozás, a sport és az oktatás kiemelése az egészségnevelésben.

Úgy gondolom a Minisztérium ezzel a gyökerénél ragadta meg a problémát, és – jóllehet az ilyen irányú kezdeményezések mindig hosszabb távon hozzák meg eredményüket – ez az az irány, amely megalapozza a következő generáció jóval stabilabb egészségét és a költséghatékonyabb működő intézményi ellátórendszert.

Ezúton is szeretnék válaszolni a Minisztérium felhívására, mely szerint: „Az elfogadott program kimondja, hogy az egészség fejlesztése hatékony ágazatközi együttműködésben valósítható meg.”

Jó ideje az egészségmegőrzés területén dolgozó, aktív kutatóorvosként ezért magam is elsősorban a megelőzés témájában szeretném felajánlani a segítségem.

Jelen javaslatom három fő kérdésre irányul, illetve azokat vizsgálja.

1. Az egészségügy és a gyógyászat témakörének megkülönböztetése és szétválasztása mind fogalmilag, mind közigazgatásilag.
2. Az egészségvédelem elemei és feladatai.
3. Az egészségbiztosítási rendszerben a pozitív visszacsatolás bevezetése, és kiterjesztése – a későbbiekben.

Az egészségügy és a gyógyászat témakörének megkülönböztetése és szétválasztása mind fogalmilag, mind közigazgatásilag.

Ma úgy az intézményrendszerben, mint a köztudatban az egészségügy fogalma gyakorlatilag azonos a gyógyászattal, hiszen, amikor valaki bekerül az „egészségügybe”, az egy-két kivétellel azt jelenti, hogy valami már elromlott, az illető beteg, vagy sérült.

Véleményem szerint sokat segítene az ágazatban dolgozóknak és az állampolgároknak is, ha elválasztanánk az egészség megőrzésének/védelmének fogalmát a betegségek gyógyításától, így nem lennének olyan elvárások a gyógyító ágazattal szemben, amiket funkciójából adódóan nem, vagy csak erősen korlátozottan tud végrehajtani.

A feladatkörök pontos meghatározásához elengedhetetlen néhány alapfogalom meghatározása (Forrás: Magyar Értelmező Kéziszótár, Második kiadás, Akadémia Kiadó, 2003)

• Egészség: Az életműködés zavartalansága, a szervezet, illetve a szervek betegség nélküli állapota.
• Egészségvédelem: Az emberek egészségét védő intézkedések összessége.
• Megelőzés: Valami bekövetkezésének megakadályozása
• Egészségügy:
  1. Valamely közösség egészségi viszonyai.
  2. Az egészségvédelemmel kapcsolatos ügyek összessége.
• Egészségtelen: Az egészségre káros.
• Betegség: Szervezet életműködésében keletkező rendellenes elváltozás, kóros állapot, zavar.
• Gyógyít: Betegséget megszűntet, megszűntetni törekszik. Valakit, valamit újra egészségessé igyekszik tenni.
• Gyógyítás: Az a cselekedet, hogy valakit, valamit gyógyítanak. Az egészség helyreállítását célzó tevékenység.
• Gyógyász: Orvos.
• Gyógyászat: A gyógyítás elmélete és gyakorlata.

Ahogy a fentiekből is kiderül, már a szótár szerint is jól elkülönül egymástól az egészség és a betegség fogalma, illetve hogy az egészségügynek az egészség megőrzése a feladata, ugyanakkor a betegségek kezelése a gyógyászat témakörébe tartozik.

Szerintem fontos megjegyezni, hogy a betegségek szinte soha nem egy egészséges állapot után következnek be közvetlenül, hanem majdnem mindig megelőzi őket egy egészségtelen állapot vagy életvitel, amely betegségben folytatódik.

Ez alatt például azt értem, hogy egy illető nem táplálkozik, nem mozog megfelelően ahhoz, hogy megőrizze egészségét, és mire eljut az orvoshoz, mint cukorbeteg vagy szív és érrendszeri beteg, már hosszú időt töltött egészségtelenül, amikoris életműködésének zavartalansága folyamatos veszélynek volt kitéve. Itt említhetnénk számtalan hasonló tényezőt, mint a stressz vagy a környezeti hatások (légszennyezés, stb.) vagy számtalan egyéb hatás.

Az egészségügy feladata tehát elsősorban egy olyan Új Egészségkultúra megteremtése, amely az ember természetes biológiai állapotát figyelembe véve, elsődlegesen az egészség fenntartása és megőrzése érdekében a természetes anyagok és eljárások alkalmazását helyezi előtérbe.

Ennek elérése – ahogy a Programban is szerepel (2-3. oldal) – magában foglalja

1. a helyes táplálkozást és étrend-kiegészítést,
2. a tudatos testedzést,
3. a szükségtelen drog, gyógyszer, alkohol, stb. fogyasztás elkerülését, valamint
4. a testi és szellemi egészségről való képzettséget,

amely olyan életet és ideális egészségi állapotot biztosít, ahol a betegségek egyáltalán nem, vagy csak elvétve fordulnak elő.

Ennek egyes elemeiről a következő részben szólnék.

Tehát az egészségügy intézményrendszere dolgozna azon, hogy felkutassa, vizsgálja, tesztelje, majd széles körben ismerté tegye, valamint az oktatásba és az emberek életébe bevezesse azokat a módszereket, amelyek megvalósítják a fenti a,b,c,d pontokat. (A Program 2-3. ill. 14. oldal)

Ilyen módon az Egészségügy intézményrendszerének hatásköre lehetne továbbá a tárcaközi koordináció az egészségtelen környezeti hatások csökkentésére irányulóan. (Pl. gazdasági, munkahelyi, közbiztonsági stressz, környezetvédelem, stb.)

Ezzel szemben a Gyógyászat feladata lenne beavatkozni akkor, amikor már betegség van kialakulóban, vagy már kialakult, elsősegély szükséges, továbbá az utókezelések, a rehabilitáció, a rekreáció menedzselése.

A két szakágazat között az átmenetet képezhetné a szűrővizsgálati rendszer, amely csak részlegesen nevezhető megelőzésnek, hiszen nem akadályozza meg a betegségek kialakulását, csak adott esetben még a gyógyászat által nagyobb biztonsággal kezelhető korai stádiumban fedi fel azokat.

Ebben a rendszerben – ahogy a Program 6. oldalán is megemlítik – kiemelt szerep jutna a háziorvosoknak, hiszen ők lehetnének az elsődleges egészség-tanácsadók, illetve a szűrés első vonala.

Fontos szerep illethetné ebben a rendszerben az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatot a megfelelő fejlesztés és szemléletváltás után, ahogy a Program is megjegyzi 3. oldalán.

Miért segítene az egészségügy és a gyógyászat fogalmi és közigazgatási szétválasztása?

• Azért, mert világosan szétválasztaná a megelőzés és egészségnevelés kutatását és fejlesztését a terápia hasonló tevékenységeitől.
• Azért, mert a közvélemény és az ágazatban dolgozók számára is tisztán érthetővé tenné, hogy mely intézmények milyen elvárásoknak kell, hogy megfeleljenek.
• Azért, mert a közigazgatásban a mainál sokkal jelentősebb hangsúly kerülhetne az egészségvédelem feladatának megvalósítására, amelyet a Program nyomatékosan és ismételten kifejez:
  • „Erős és versenyképes társadalom csak az egészségüket megőrizni, illetve azt helyreállítani képes emberekből állhat. (1. oldal)
  • „Az egészség hordozója az egyén, ezért az egészség megőrzésének és helyreállításának lehetőségét az államnak kell megteremtenie, de ebben a felelősségben az egyénnek is osztoznia kell.” (1. oldal)
  • A teljes I. fejezet
  • „A kötelező egészségbiztosítási rendszeren túlmenően ki kell alakítani azokat a lehetőségeket, amelyek ösztönzik a lakosokat a szűréseken való részvételre, az egészségüket pozitívan befolyásoló életmódváltásra, és át kell alakítani, hatékonyabbá kell tenni az öngondoskodás szervezett intézményrendszereit is.” (11. oldal)
• Forrásaiban és finanszírozásában a két ágazat elkülönülhetne, így jobban átláthatóvá válna a pénzeszközök felhasználása, és a befektetésekkel arányos megtérülés.
• Az eddig az egészségügy perifériáin mozgó életmód tanácsadó és egészségvédelemmel foglalkozó kutatók, vállalkozók, szakemberek számára megteremtődne az a közigazgatási fórum, amelynek munkájába hatékonyan bekapcsolódhatnának, illetve a fő népegészségügyi irányok alá rendeződhetnének.
• Integrálódhatnának az újra definiált egészségügyi rendszerbe a különféle prevenciós tevékenységek (drog, alkohol), illetve a sport és tömegsport irányítása, valamint a lakosság, különösen az ifjúság egészségnevelési tevékenysége.
• Mivel ebben a rendszerben a gyógyászat külön irányítás alá kerülne, a megelőzés kutatása nagyobb teret nyerhetne, hiszen az egészségvédelemmel foglalkozó minisztériumot nem szorongatná a gyógyászati ellátórendszer napi problémáinak megoldása.

Nyilvánvalóan a két ágazat szoros együttműködésben kell, hogy dolgozzon, és az újabb tudományos felfedezések és megállapítások megosztásával szükséges segíteniük egymás munkáját.

Az egészségvédelem elemei és feladatai

A „Biztonság és Partnerség: Feladatok az Egészségügyben 2010-ig” című program nagyon előremutatóan fejti ki azokat a feladatokat, amelyek hosszú távon megalapoznak egy egészségesebb társadalmat, és jelentősen csökkentheti a gyógyászati kiadásokat.

Ahogy a Program fogalmaz:

„- támogatni kell az egészségmagatartást befolyásoló programokat (dohányzás, drog, alkohol és egyéb szenvedélybetegségek, illetve a táplálkozás, mozgás, területén),

– aktív kommunikációval

a) el kell érni a szemléletváltást, amely eredményeként az emberek érzik, hogy nekik is van lehetőségük az egészségükért tenni, és ez az ő felelősségük is,

b) követendő mintává, „divattá” kell tenni az egészséget, az egészségtudatos magatartást,

– kiemelt feladatként kell kezelni az iskolai egészségnevelést, („egészségérettségi”

– a 16 éves korosztály alapvizsgálatának bevezetése)”

„A képzés, szakképzés rendszerének fejlesztése a változó szakmai körülményekhez való jobb és gyorsabb alkalmazkodás elősegítése érdekében”

Ezekkel összhangban – ahogy az előző fejezetben már megfogalmaztam – az egészvédelemnek a következőket kell magában foglalnia:

1. a helyes táplálkozást és étrend-kiegészítést,
2. a tudatos testedzést,
3. a szükségtelen drog, gyógyszer, alkohol, stb. fogyasztás elkerülését, valamint
4. a testi és szellemi egészségről való képzettséget,

amely olyan életet és ideális egészségi állapotot biztosít, ahol a betegségek egyáltalán nem, vagy csak elvétve fordulnak elő.

A fenti négy pont közül – kutatóorvos lévén –az a), c) és d) pontokkal foglalkoznék bővebben.

Helyes táplálkozás és étrend kiegészítés

A táplálkozás témaköre alapvetően két nagy csoportra osztható, az alapvető tápanyagokra (fehérjék, zsírok, szénhidrátok) és az ugyanolyan fontos mikrotápanyagokra (vitaminok, ásványi anyagok, nyomelemek).

Jómagam az utóbbiak területén folytattam és folytatok kiterjedt kutatásokat, valamint folyamatosan felhívom a figyelmet a mikrotápanyagok szerepére, megfelelő mennyiségükre, illetve arányaira. Úgy gondolom az egészségvédelem szempontjából szükséges a minőségi táplálkozás meghatározása, vizsgálata, támogatása és ismertté tétele.

Mottóként hadd idézzem Szent Györgyi Albert Nobel-díjas tudós szavait 1939-ből:

„Ha pontosan megértjük a vitaminok működését, és megfelelően alkalmazzuk őket, akkor az emberi szenvedést olyan mértékben tudjuk majd csökkenteni, amit ma még a legnagyszerűbb elme sem képes elképzelni.”

A mikrotápanyagok kérdésében létezik egy alapvető félreértés. Tragikus következményei vannak annak, hogy sem az orvosok, sem az állítólagos táplálkozás-szakértők, sem a jóhiszemű, laikus közönség nem ismeri, és nem érti, mit is jelent valójában a következő fogalom:

Hiányállapot.

Azt sokan tudják, hogy ez jelentheti vitaminok, ásványi anyagok vagy nyomelemek hiányát. Lehet persze másféle hiányállapot is, pl. amikor fehérjéből nem jut elegendő a szervezetbe.

A hiányzó megértés azonban a következő:

Az emberek nem gondolkodnak a hiányállapot FOKOZATAI-ban.

Fokozatai vannak! Ez a lényeg!

Leegyszerűsítve is legalább nyolc ilyen fokozatról kell beszélni:

1. Halálos hiányállapot
2. Halál előtti hiányállapot
3. Nagyon súlyos hiányállapot
4. Közepesen súlyos hiányállapot
5. Enyhe hiányállapot

Ezt követnék az egészségesnek nevezhető állapotok:

1. Tűrhetően ellátva
2. jól ellátva
3. Bőséggel ellátva

a szervezet működéséhez nélkülözhetetlen mikrotápanyagokkal (vitaminok, ásványi anyagok és nyomelemek), így összesen 8 fokozatunk lenne a halálos állapottól a teljes egészségig.

Amit az orvostudomány vitaminhiányos állapotként ismer és elismer, az főleg a 2. kategóriába tartozik, azaz halál előtti állapot.

Néhány ismertebb ezek közül:

• Skorbut – C-vitaminhiány
• Beri-beri – B1 vitaminhiány
• Vészes vérszegénység – B12 vitaminhiány

Az alábbiak legjobb esetben is legfeljebb a 3. kategóriába sorolhatóak, valahová a nagyon súlyos hiányállapot és a halál előtti állapot határára:

• Angolkór – D vitaminhiány
• Pellagra – B3 vitaminhiány
• Farkasvakság – A vitaminhiány

Ezek a végső összeomlás előtti állapotok.

Az alapvető félreértés abból fakad, hogy a legtöbben azt hiszik, ha nincs skorbut vagy bármelyik a fentiekből, akkor nincs vitaminhiány.

Ez a tragikus félreértés és a legtöbb ember egészsége ezen az oltáron áldoztatik fel.

Nagyon fontos tudni és érteni azt, hogy a 2-3. kategória esetében viszonylag egyértelmű és talán eléggé könnyen felismerhető jelei vannak.

Ezeken a fokozatokon a tünetek nagyon szembeszökőek, szinte lehetetlen nem észrevenni őket. De itt elég kevés ember található, főleg a magát civilizáltnak nevező világban (pl. Európa). A kevésbé látható, kevésbé nyilvánvaló tünetekkel járó enyhébb fokú hiányállapotok nem kevésbé veszélyesek.

Szent-Györgyi így írt erről: „Én csodálom, hogy az emberiség az ilyen éghajlat alatt egyáltalán életben maradt. … Az emberiség, amint az ásatásokból kitűnik Európában mindig is nagyon nyomorult, nagyon beteges volt. És ez másképpen nem lehetett.”

A szakmailag sohasem vitatott Johan Béla, akadémikus közegészségtan professzor 1943-ban a következőképpen írta a le a táplálkozás igényeit:

„Az egyes ember a megfelelő táplálkozást az éhségérzet megszüntetésével megoldottnak tartotta. A táplálkozási hiánybetegségek tanulmányozása terelte rá a figyelmet a táplálkozás minőségi igényeire. A táplálkozás élettanának részletes kutatása az elmúlt három utolsó évtizedben kiderítette, hogy az embernek tápanyagigénye minőség tekintetében igen nagy.

…mintegy negyven különböző táplálkozási tényezőre, bizonyos aminosavakra, vitaminokra, sókra stb. van szüksége.

… A természettudományok csak arra tanítanak, hogy az egyes ember a civilizáció fejlődésével mind gyámoltalanabb lett, élete fenntartásához mind nagyobb segítségre, mind több ember közreműködésére szorul.

…Meg kell állapítani, hogy az élettan szempontból legmegfelelőbb táplálkozásnak mik az igényei…

… A modern szociálpolitika nemcsak arra fog törekedni, hogy az általa gondozottak a fizikai éhségérzettől ne szenvedjenek, hanem a szervezetük fiziológiai értelmében se éhezzék.”

Az emberek túlnyomó többsége a 3-4-5. kategóriába tartozik. Ennek a veszélye az, hogy nincsenek nagyon nyilvánvaló, nagyon egyértelmű, ordító, könnyen felismerhető jelek, tünetek.

A legfontosabb figyelmeztető jelek sokszor csak évtizedek után jelentkeznek. Ez nem más, mint az idő előtti öregedés és a lerövidült élettartam. Amikor észrevesszük, már késő. Hamarabb kellene felébredni.

Erre mód lehetne, ha az orvosok gondolatai között egyáltalán felmerülne a lehetőség.

Nagyon kevés orvos gondol erre. Éppen ezért nem is tesznek ellene semmit. Ez a tartomány (3-4-5. fokozat) nagyon sunyi.

Évek, évtizedek alatt vezet el olyan nyilvánvaló tünetekig, mint:

• magas vérnyomás
• érelmeszesedés
• szívinfarktus
• agyvérzés
• rák
• cukorbetegség stb.

Vannak kevésbé megfogható jelek, mint pl.: legyengült immunrendszer, fogékonyság a fertőző betegségekre, fáradékonyság, levertség, hajhullás, ráncosodás, narancsbőr, álmatlanság, hízás vagy éppen fogyás, bőrszárazság, töredező haj, körmök, csökkent koncentrálóképesség, ingerültség, kedvetlenség, étvágytalanság, nassolási kényszer, potenciazavarok, szexuális problémák, petyhüdt bőr, fénytelen szemek, emésztési zavarok, székrekedés …… és még hosszan sorolhatnám.

Amikor ezek még tűrhetőek, próbálunk nem foglalkozni velük.

Később, amikor már nagyon zavaróvá válnak, orvoshoz fordulunk és elkezdődik a kivizsgálási kálvária.

A legegyszerűbbre szinte egyik orvos sem gondol:

Hiányállapot!

Pedig Szent-Györgyi Albert sok évtizeddel ezelőtt már figyelmeztetett erre a veszélyre.

Idézem:

„A skorbut nem a hiány első tünete. A skorbut a szervezet végső összeomlásának a jele, a halál előtti tünet együttes, és nagyon széles szakadék van a skorbut és az egészséges állapot között.

Ha a nem megfelelő táplálkozás miatt valaki meghűl, és tüdőgyulladásban meghal, a diagnózis tüdőgyulladás lesz, nem helytelen táplálkozás, és az orvosa valószínűleg csak a tüdőgyulladást kezelte.”

A XX. század elején nyugati kormányok orvosi expedíciókat indítottak olyan népcsoportok tanulmányozására, amelyek feltűnően hosszú, általában a 100 évet is meghaladó és betegségektől mentes életet éltek. Ezek a kutatások rendre arra az eredményre jutottak, hogy ezek a népcsoportok (mint például a hunzák) ásványi anyagokban és vitaminokban elképesztően gazdag étrenden éltek. Olyan mennyiségű mikrotápanyagokról van szó, amelyek az európai és észak-amerikai éghajlati övezetben szokványos táplálékkal nem szerezhetőek meg.

2003-ban, Cenzúrázott Egészség című könyvemben közöltem egy, a kutatásaim alapján javasolt multivitamin összeállítást, amely az átlagos szellemi és fizikai terhelés mellett biztosítja a szervezet napi mikrotápanyag igényét, azaz a minőségi táplálást.

Az olvasóközönség kérésére ezt az összeállítást legyártattam, és forgalmazni kezdtem. Egy idő után elkezdtük rendszerezni és iktatni a fogyasztók írásbeli visszajelzéseit, így a mai napig több mint 50.000 (ötvenezer) írásos beszámoló gyűlt össze a vitaminok jótékony hatásait alátámasztandó.

A beszámolókra és a további kutatásokra alapozva ki merem jelenteni, hogy a mikrotápanyagok tekintetében megvalósult és kiterjeszthető egy olyan program, amely ezek tekintetében tökéletesen támogatja az emberi szervezet egészségmegtartó és helyreállító képességét, és amellyel az egészségromlás jelentős mértékben csökkenthető.

Meggyőződésem, hogy ezt megfelelően menedzselt független vizsgálatokkal is alá lehet támasztani.

Tudom, hogy a jelenlegi orvosképzés a vitaminok szerepével alig, illetve valódi jelentőségükhöz képest elenyészően kis mértékben foglalkozik. Nekem is több mint tíz évbe telt, mire elég adatot gyűjtöttem, hogy képes legyek szembenézni az igazsággal a vitaminokkal kapcsolatban.

Az a Szent-Györgyi gondolat sem volt ismert számomra, amely szerint:

”A vitamin olyan anyag, amely akkor okoz betegséget, ha nem esszük meg.”

Ez a megközelítés ma újdonságnak tűnik, ahogyan újdonság volt Harvey keringéselmélete vagy Semmelweis klórvizes kézmosása is a maguk idejében. Tehát megértem, ha valaki kétkedve fogadja az újszerűnek tűnő gondolatokat. Nem is várom el, hogy azonnal higgyenek nekem.

Javaslom, hogy a minisztériumban alakuljon egy munkacsoport, amely prekoncepciók nélkül, valódi tudományos érdeklődéssel fordul a kérdés felé. Ígérem, hogy a magam, munkatársaim, és szakmai szövetségeseim részéről minden támogatást megadunk ehhez.

Biztos vagyok benne, hogy a szükséges beruházások után nagyon rövid idő (1-2 év) elteltével nemcsak a ráfordítások térülhetnek meg, de a gyógyászat kiadásai is jelentős mértékben csökkenhetnek.

Tudatos testedzés

Ennek szükségessége jól ismert az egészség megőrzéséhez. Magyarországon rengeteg nagyszerű szakértője van a tárgynak.

A szükségtelen drog, gyógyszer, alkohol, stb. fogyasztás elékerülése

Ezekről rengeteg szakirodalom létezik, és Magyarországon is több remek ismerője van a témakörnek, nem is beszélve a számtalan fontos munkát végző hivatalról és kiváló teljesítményt mutató civil szerveződésről.

A kábítószer fogyasztás megelőzésében azt gondolom a legkiemelkedőbb szerephez a primer prevenció támogatásának és gyakorlásának kellene jutnia, hiszen ez illeszkedik leginkább a Program I. fejezetében megfogalmazott irányelvekhez.

Van azonban egy kérdés, amellyel, a helyzet riasztó kiterjedése miatt, úgy vélem sokkal többet kellene foglalkozni.

Ez pedig a gyógyszerfüggőség, illetve a gyógyszerek mellékhatásai miatti egészségromlás, illetve elhalálozás.

A Lege Artis Medicinae orvosi szakfolyóiratban 2008-ban jelent meg az a tanulmány, amely szerint a vezető halálokok listáján a negyedik (!) helyet foglalja el a súlyos gyógyszer-mellékhatások miatti elhalálozás. A gyógyszerek okozta morbiditás és mortalitás költségei pedig meghaladják a keringési betegségek, vagy a cukorbetegség kezelésének költségeit. A cikk ugyanakkor rámutat arra is, hogy számos gyógyszer messze nem hatásos, sőt hatástalan.

Ráadásul a felderített mérgezéses esetek 80%-át gyógyszerek okozzák.

Ez a jelenség nem újszerű. Az Amerikai Orvosszövetség lapjában (JAMA) már 1998-ban beszámoltak a gyógyszer-mellékhatás okozta halálesetek a vezető halálokok közötti „előkelő” 4. helyezéséről. A kérdésnek ezen túl is kiterjedt irodalma van. Jómagam számtalan referenciára hivatkozva fejtettem ki a témát Cenzúrázott Egészség című könyvemben.

Engem az 1980-as években még úgy tanítottak belgyógyászatból, hogy 3-4 különböző gyógyszernél többet ne alkalmazzunk egy betegnél párhuzamosan, mert a mellékhatások és kereszt-mellékhatások miatt már nem lesz látható, hogy mi az, amit a betegség és amit a gyógyszerek váltanak ki a páciensből. Ehhez képest éppen az Egészségügyi Minisztérium felmérése hozta felszínre azt a riasztó adatot, amely szerint ma, Magyarországon több mint 1.200.000 ember szed több mint 10 féle gyógyszert. (Patika Magazin, 2004)

Úgy gondolom nekünk, orvosoknak szembe kell néznünk a probléma jelentőségével, hiszen kicsit cinikusabban szemlélve a helyzetet, az iatrogén elhalálozás jó úton halad, hogy leszorítsa a dobogóról a természetes halálokokat.

Javaslatom, a gyógyszer-mellékhatások miatti megbetegedések és elhalálozások sokkal körültekintőbb és átfogóbb monitorozása szükséges, illetve ösztönözni kell a gyógyszeripart a biztonságos, mellékhatások nélküli készítmények fejlesztésének irányába.

Ezen felül, indokoltnak látom a gyógyszerfogyasztók és a közvélemény sokkal alaposabb tájékoztatását a veszélyekről. Ez alatt azt értem, hogy a betegtájékoztatók közérthetően fogalmazva jelenítsék meg a mellékhatásokat, illetve ne lehessen csak az orvosok számára olvashatóvá tenni a legsúlyosabb mellékhatásokat.

Nem tudom a Minisztérium előtt ismert-e, hogy a dobozokban található mellékhatások listája sokszor rövidebb, mint a Gyógyszer Kompendinumban található lista, néha pedig a Kompendinum CD mellékletén még továbbiak szerepelnek.

Van elég megoldandó feladat az egészség területén. Ne tetézzük ezt azzal, hogy az elvileg gyógyításra szánt szerek káros hatásainak kezelését is fel kelljen vállalnunk.

A testi és szellemi egészségről való képzettség

A Program több helyen is hangsúlyozza ennek fontosságát. (2-3. oldal, 11. oldal, 12. oldal, 14. oldal). Tökéletesen egyetértek.

A képzésnek, ahogy a Minisztérium is megfogalmazta, két fő célcsoportja van. Egyrészről a szakma, azaz az orvosok és ápolók, másrészről a nagyközönség, különösen az ifjúság.

A szakképzés rendszerében sokkal nagyobb mértékben kellene teret kapnia a megelőzésről szóló tantárgyaknak. Már Hippokrátész és úgy tanította például, hogy felesleges hozzákezdeni a gyógyításhoz, míg a beteg táplálkozási hiányállapotait nem kezeltük.

Szent-Györgyi szigorú szavai pedig sajnos most is ugyanúgy érvényesek, mint amikor leírta azokat: „A jelenkor orvostudománya torz. Mint orvostanhallgatónak vég nélkül a betegségekről kellett előadásokat hallgatnom, de egyre sem emlékszem, ami az egészségről, az igazi egészségről szólt volna.”

Be kell tölteni tehát az ezen a téren tátongó űrt is.

Szintén egyetértek a Program terveivel a háziorvosi rendszert illetően. Idézem:

„Céljaink szerint a háziorvos nemcsak az elsőként igénybe vehető gyógyítója a betegnek, de egészségének is menedzsere. … A gyógyító munka mellett az alapellátás kiemelt szerepet kap a betegek és a helyi közösségek egészségmegőrző feladatainak segítésében.”

Valóban a háziorvos lehet a kulcsa a jövő Új Egészségkultúrájának. Az ősi kínai gyakorlatban a családorvos valóban a családtagok egészségéért felelt, azt hivatott megvédeni és akkor került bajba, ha valaki megbetegedett.

Tehát a háziorvosok és asszisztenseik egészségvédelmi képzése a legfontosabb az összes szakorvos közül. Szakmai csapatommal nagyon szívesen összeállítok a Minisztérium számára egy, a háziorvosok részére használható továbbképzési anyagot a mikrotápanyagok felhasználásának lehetőségeiről. Van tapasztalatunk ilyen jellegű anyag készítése terén. A Cenzúrázott Egészség című könyv például a kritikák szerint megfelel az ismeretterjesztés egyszerűségének, de orvosok visszajelzései szerint a szakmai irodalommal szemben támasztott igényeket is kielégíti.

A lakosság képzésében a legfőbb vezérelv a közérthetőség kell, hogy legyen. Itt is érdemes a az egészségvédelemre helyezni a hangsúlyt, és ehhez a megértés a kulcs. Ahogy valaki megérti saját szervezetének, szerveinek működési alapjait, az azokat segítő és romboló tényezőket, saját döntése alapján tud a védelmük érdekében cselekedni.

A mai, főként audio-vizuális kultúrában leginkább a filmek és képes anyagok célravezetők, jóllehet nem szabad elhanyagolni a könyvek jelentőségét sem. Különösen fontos az Internet használata.

Itt is szívesen felajánlom segítségem a Minisztérium részére egy olyan ismeretterjesztő sorozat, illetve kiegészítő anyagok előkészítésében, amelyekkel a nagyközönség egészségnevelése hatékonyan megvalósítható. Fontos, hogy a mérjük fel a lakosság érdeklődési szokásait, így nem nekünk kell kitalálni mi az, amit jól fognak fogadni.

A Minisztérium felvetése a lakosság tudatosságának növelésére az egészségvédelemről különösen helytálló annak fényében, hogy komoly igény létezik a lakosság részéről az egészségről való ismeretek megszerzésére. Ezt igazolja a témában több mint 170.000 példányban elkelt könyveim száma.

Néhány ötlet:

• Ismeretterjesztő kisfilmek, amelyeket videomegosztó oldalakon is lehet terjeszteni
• Számítógépes egészségvédő játékok
• Gyerekeknek rajzfilmes megoldások
• Ismeretterjesztő nyereményjátékok
• Hírességek, véleményformálók bevonása

A iskolai egészségnevelésben szintén a rengeteg demonstrációval tarkított, nagyon közérthető és interaktív megoldásokat tartom célszerűnek, melynek összeállításában szintén szívesen segédkezem. Kulcs lehet ezen anyagok elkészítésébe a gyerekeket is bevonni, hiszen ők tudják leginkább megmondani, hogy számukra mi érdekes és mi nem.

A különböző tájékoztatási, képzési anyagoknál a szem előtt tartandó célt tökéletesen fogalmazza meg a Program:

„a) el kell érni a szemléletváltást, amely eredményeként az emberek érzik, hogy nekik is van lehetőségük az egészségükért tenni, és ez az ő felelősségük is,

b) követendő mintává, „divattá” kell tenni az egészséget, az egészségtudatos magatartást”

Az egészségbiztosítási rendszerben a pozitív visszacsatolás bevezetése, és kiterjesztése a későbbiekben.

A Program IV. és VI. fejezete részletesen foglalkozik a kérdéssel, jól megfogalmazva a követendő irányokat. (Magasabb minőségi szolgáltatás, ügyfélközpontúság, átfogó informatikai és monitor rendszer)

Mivel a Program egyik legfőbb célkitűzése a lakosság ösztönzése az egészség megtartására irányuló életvitel és szemlélet kialakítására, kiemelt fontosságúnak tartom, hogy ez az ösztönzés az egészségbiztosítási rendszerben is teret kapjon.

Az informatikai rendszerek és adatbázisok fejlesztésével lehetőség nyílik az állampolgárok egészségbiztosítási számláinak egyedi vezetésére. Ez azt jelenti, hogy lehetségessé válik az egyes állampolgárok egészségbiztosítási befizetéseinek és ráfordításainak nyomon követése. Ebből természetesen rengeteg adat leszűrhető, többek között az egyes terápiák és gyógyszerek hatékonyságára is lehet következtetni.

Ezen a módon látható az is, hogy kik azok a biztosítottak, akik a legkevesebbet, vagy egyáltalán nem vettek igénybe szolgáltatást.

Itt léphetne be a pozitív visszacsatolási rendszer, amely jutalmazhatná azokat az állampolgárokat, akik sikeresen őrizték meg az egészségüket.

A Program a VI. fejezet „Miért lesz jobb a biztosítottnak?” részében utal erre:

„A népegészségügyi program felgyorsítása a megelőzésre helyezi a hangsúlyt, és ezért folyamatosan javulni fognak a megbetegedési mutatók.”

Ennek kivitelezése több módon is történhet:

• Egyösszegű 5-10%-os visszatérítés december hónapban Karácsony előtt. Ez történhet akár progresszív rendszerben, tehát díjazva, ha valaki 2, 3, 5 évig következetesen nem vett igénybe szolgáltatást, vagy csak minimális mértékben.
• A TAJ azonosító kártya mikrochip-es vagy mágneses változata egyfajta bankkártyaként is szolgálhatna, amelyen a visszatérített/jóváírt összeg erejéig további egészségmegőrző, egészségvédő szolgáltatásokat és termékeket vásárolhatna a biztosított. (Mint sport vagy fittness bérletek, wellness szolgáltatások, sporteszközök, étrend-kiegészítők, szakkönyvek, továbbképzések, bio élelmiszerek, stb.)

Természetes, hogy minden keresőképes állampolgárnak hozzá kell járulni a gyógyászati rendszer fenntartásához, hiszen például az intézményeknek folyamatosan készen kell állni, tehát nem lehet teljes összegű visszatérítés, de az eredményeket látva, ahogy csökkennek a kiadások, lehet növelni a visszatérítés mértékét.

Ennek hatását lehet fokozni egy olyan nagyszabású PR kampánnyal, amely megalapít egyfajta egészségdíjat (kitüntetést) az egészségvédelemben leginkább élen járó polgárok, vállalkozások (vállalati egészségprogramok), háziorvosoknak (legtöbb egészséges ember aránya a körzetében), települések (község, város szint) elismerésére.

Itt a meghatározott statisztikák szerint (egészségesek aránya, legkisebb egy főre jutó gyógyászati kiadás, a pozitív változás mértéke az előző időszakhoz képest, stb.) lehetne kiválasztani a legjobbakat, és az Egészség Világnapján (április 7.) nagyszabású műsor keretében átadni a díjakat. Lehetne pluszpontokhoz jutni a véradók számával, tömegsportban résztvevők számával, és így tovább.

Akárcsak a korábbiakban, itt is örömmel állunk a Minisztérium rendelkezésére a részletek kidolgozásában.

Az egészségvédelem támogatásának egy másik módja az egészségvédő termékek és módszerek közvetlen támogatása, akár a forgalmi adó mérséklése/elengedése, akár az OEP finanszírozási rendszerbe történő bevonása, vagy más, pl. pályázati támogatás által.

Ez egybevág a Program megállapításával jövőre vonatkozóan:”… az egészségtudatos magatartás támogatásával … és általában az egészség feltételeinek az egészségügyön kívüli eszközökkel is történő biztosításával lehet javítani.”

„Az ellátórendszert közvetlenül érintő fejlesztések mellett a TIOP és TÁMOP programokon belül számos olyan fejlesztés valósul meg, amelyek az egészséget, az egészségügy fejlesztését célozzák. Például:

– a bizonyítékokon alapuló egészségfejlesztési alapismeretek kidolgozása az oktatás különböző szintjei és különböző korosztályok számára,

– az egészségre nevelő és szemléletformáló életmódprogramok támogatása,”

Szintén megerősíti ezt az a külföldi felmérés, amelyre a MOB elnöke, Schmitt Pál is utalt, mely szerint minden a sportba fektetett dollár hosszú távon négy dollár megtakarítást eredményez a gyógyászat oldalán.

Ennek részletes kidolgozásában is szívesen segítünk, hiszen ezen a téren is vannak már kezdeményezéseink.

Összegzés

„ Erős és versenyképes társadalom csak az egészségüket megőrizni, illetve azt helyreállítani képes emberekből állhat. … Az egészség hordozója az egyén, ezért az egészség megőrzésének és helyreállításának lehetőségét az államnak kell megteremtenie, de ebben a felelősségben az egyénnek is osztoznia kell. … El kell fogadtatni, hogy nemcsak a társadalom, de az egyén számára is a legjobb befektetés az egészségbe való befektetés, és hogy saját erőfeszítései nélkül nem érhető el jó egészségi állapot.”

Így fogalmaz az Egészségügyi Minisztérium „Biztonság és Partnerség: Feladatok az Egészségügyben 2010-ig” című programja. Nagyon fontos megállapítások ezek, és rendkívül előremutató a Program azon célkitűzése is, hogy a megelőzésre, az egészségvédelemre kell a jövőben kiemelt hangsúlyt fektetni ahhoz, hogy hosszú távon jelentősen javítható legyen a lakosság egészségi állapota.

A program kifejtéséből azonban kiderül, hogy a program készítői a szándékon túl pillanatnyilag még nem rendelkeznek a valódi egészségvédelem eszközeivel és kidolgozott stratégiájával. Ez teljesen érthető, hiszen a jelenlegi rendszer döntően a gyógyászatra, a tüneti orvoslásra van felkészülve, és a megelőzés eszközeként főként a szűrővizsgálatokra tekint, amelyek csak korlátozottan nevezhetőek annak, hiszen nem akadályozzák meg semmilyen betegség kialakulását. Ezt nem mint a jelenlegi rendszer kritikáját írom, hanem mint egy fennálló helyzetet, amin a Minisztérium szerint is változtatni kell.

Ezen okok miatt javasoltam az egészségügy és a gyógyászat témakörének megkülönböztetését és szétválasztását mind fogalmilag, mind közigazgatásilag.

Az egészségvédelem egyik legfontosabb eleme, hogy a testünk el legyen látva minőségileg minden olyan szükséges tápanyaggal, amely biztosítja az optimális működést és a kifogástalan immunrendszert. Bár egy betegség kialakulásának számtalan oka lehet, egy biztos: egy erőtől duzzadó, tökéletesen ellátott és védekezni képes szervezetet sokkal nehezebben gyűr le bármilyen kór.

Számos nagyszerű példa bizonyította, hogy még a primitív kultúrákban is, ahol a higiénia meg sem közelítette a modern Nyugat színvonalát, az emberek akár 100 évig is teljes egészségben éltek, nagyrészt vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag táplálkozási szokásaiknak köszönhetően.

A mikrotápanyagok ilyen irányú jelentőségét később rengeteg más kutatás is bizonyította, amelyeket olyan tudósok jegyeztek, mint Szent-Györgyi Albert, Linus Carl Pauling vagy Michael Colgan.

Forduljunk elfogulatlan érdeklődéssel ezen eredmények felé, és használjuk ezt a tudást, mint a jövő egészségének alapvető építőkövét. Semmi sem írja le ezt jobban, mint a Nobel-díjas magyar zseni, Szent-Györgyi már idézett szavai:

„Ha pontosan megértjük a vitaminok működését, és megfelelően alkalmazzuk őket, akkor az emberi szenvedést olyan mértékben tudjuk majd csökkenteni, amit ma még a legnagyszerűbb agy sem képes elképzelni.”

A harmadik és ugyanolyan fontos fejlesztési irány az egészségbiztosítási rendszerben a pozitív visszacsatolás bevezetése kellene, hogy legyen. Ezt jelentené a visszatérítés a befizetett járulékokból azoknak a lakosoknak, akik egy-egy évben nem vagy csak minimális mértékben részesültek központilag finanszírozott gyógyászati szolgáltatásban. Jelentené az egészségvédő készítmények és tevékenységek támogatásba vonását, valamint az egészségesség ideáljának pozitív marketing és PR eszközökkel történő meghonosítását.

Tudom, hogy még rengeteg más feladat is van, és tudom, hogy a Minisztérium tisztviselői mindent megtesznek, hogy a lakosság a lehető legjobb egészségi állapotban élhessen.

Működjünk együtt, hogy egy még jobb rendszert építsünk ki a jövő nemzedékének, ahol már mindenki számára nyilvánvaló, amit Egészségügyi Minisztérium „Biztonság és Partnerség: Feladatok az Egészségügyben 2010-ig” című programja is megfogalmaz:

„ …az egyén számára is a legjobb befektetés az egészségbe való befektetés …”

Magam és munkatársaim segítségét ehhez ezúton is felajánlva:

Tisztelettel

Dr. Lenkei Gábor
Elnök
Jog az Egészséghez Egyesület