AJÁNLÁS
Kinek ajánlom ezeket a gondolatokat? Leegyszerűsíthetném a választ azzal, hogy mindenkinek, de lehet, hogy ez nem mondana semmit arról, hogy mit is szeretnék elérni.
Ajánlom hát mindazoknak, akik valamilyen módon érintettek a gyógyszerek fogyasztásban, akár azáltal, hogy ők maguk nyelik le a pirulákat, akár azáltal, hogy valamelyik szerettük teszi azt. Tudniuk kell arról, hogy a gyógyszeres terápia egét sötét fellegek árnyékolják be. Tudniuk kell azokról a veszélyekről, amelyek az egészséget fenyegetik.
Ajánlom a tisztelt orvoskollégáknak, akiknek egyetlen porcikája sem kívánta azt, hogy a jelenlegi tragikus helyzet előálljon.
Ajánlom a Nemzet és az Emberiség jövőjéért aggódó, és azért tenni is hajlandó politikusok figyelmébe.
Ajánlom mindazoknak, akik érdeklődést mutatnak a tudomány fejlődése iránt, és akik kíváncsiak arra, hogy miképpen válhat a segíteni akarás tragédiák forrásává, ha elfelejtünk kellő kontrollt gyakorolni fölötte.
ELŐZMÉNYEK
Jól fel tudom idézni azt az édes izgalmat, amellyel az egyetem negyedik évfolyamába léptem. Most kezdődik az igazi orvostudomány, eddig „csak” az alapokat tanultuk. Végre! Lesz gyógyszertan is! Ismeretlenül is szerelmes voltam a tárgyba, ahogyan a rajongó kamaszok függnek egy gyönyörű filmcsillag imádatán.
Megérkeztem tehát. Beavatott leszek. Betekinthetek a csodálatos gyógyszerkutatás kulisszatitkaiba. Nem volt kétségem, zsenik öntözgetik a kémcsövekbe a löttyöket, amelyek csodaszerekké válnak. Be tudunk avatkozni az emberi testben zajló folyamatokba. Itt csúcsosodik ki az a tudomány, amelynek minden titkát el kívántam lesni. Érteni fogok ahhoz, miként kell gyógyítani ezekkel a varázslatos szerekkel.
Olyannyira odavoltam ezért a tudományért, hogy jelentkeztem a Gyógyszertani Intézetbe TDK-snak. (a TDK = Tudományos Diákkör, lehetőséget biztosított a hallgatóknak, hogy bekapcsolódjanak a kutatásokba)
Semmi kétségem nem volt a gyógyszerek tökéletességét illetően.
Meg voltam győződve arról, hogy ezek az anyagok az emberi elme legmagasabb szintű működésének termékei.
Semmi kétségem nem volt a gyógyszerek biztonságosságát illetően.
Tudtam – úgy tudtam -, hogy hosszú-hosszú, bonyolult, és rendkívül költséges biztonsági próbák sokaságain mennek keresztül, mielőtt széles körben használatba kerülhetnek.
Semmi kétségem nem volt a gyógyszerek hatékonyságát illetően.
A legtökéletesebb, legigényesebb, legnagyobb biztonságra törekvő tudomány képe ragyogott a szemem előtt. Itt összegződik minden kémiai, biokémiai, biológiai, élettani, stb. tudás. A nagy olvasztótégely.
Szóval szerelmes voltam a gyógyszertanba.
A szerelmen az első csorba – amely fölött azonnal szemet hunytam -, éppen itt következett be, TDK-s koromban. A főnököm megkért, hogy hozzak el valamit az asztaláról. Kerestem, amit kért és eközben a kezembe akadt egy hivatalos körlevél. Beleolvastam. Arról szólt, milyen gyógyszereket, és miért vonnak ki a forgalomból. „Hatásossága nem bizonyított”, „a mellékhatásai meghaladják a jótékony hatásait”, stb., hangzottak az indoklások.
Micsoda? Veszélyes mellékhatások? Hatástalan szerek? És ez csak sok-sok évvel azt követően derül ki, hogy forgalomba hozták? Miután már emberek tízezrein alkalmazták? Amikor kikerült a piacra, még hatásos volt? Veszélytelen?
Valami megrendült bennem, de az igazat megvallva, nem mertem ránézni arra, amit láttam. Mint a kisgyermek, aki véletlenül megpillantja meztelen édesanyját, és gyorsan elfordul, mintha ott sem lett volna.
Az elfojtott élménnyel együtt, változatlan maradt a hitem a gyógyszerekben, bár ettől kezdve már nem jártam vissza kutatni a Gyógyszertani Intézetbe. Viszont orvosként továbbra is, úgymond kétségek nélkül alkalmaztam azokat. Még a kemoterápiás szereket tartalmazó infúziókat is azzal az őszinte hittel kötöttem be, hogy segítek.
Őszintén hittem, hogy a legjobbat teszem, amit tehetek.
2003-ban akadt a kezembe az a JAMA* (az Amerikai Orvosok Szövetségének Magazinja) cikk, amelyben az szerepelt, hogy az USA-ban az orvosok által felírt gyógyszerek mellékhatásai évente 130.000 emberi életet oltanak ki.
Az azóta eltelt évek alatt sok mindent megértettem. Erről szeretnék mesélni Önnek.
VADHAJTÁSOK
Sajátos helyet foglalok el az orvostársadalmon belül. Sokan úgy ismernek, mint az orvost, aki szembeszállt a gyógyszermaffiával. Ez megfelel a valóságnak. Egy olyan hatalom arcába vágtam a kesztyűt, amely nekünk, orvosoknak is ellenségünk.
Kötelességemnek tartom, hogy úgy tevékenykedjek, ami hasznos az egészségügy minden építő szándékú szereplője számára. Céljaimat három fő pontban foglaltam össze:
- Segíteni az egészséges embereknek, hogy képesek legyenek megőrizni és megerősíteni egészségüket.
- Segíteni a beteg embereknek, hogy visszaszerezhessék azt.
- Támogatni, segíteni az orvoskollégák munkáját.
Írásom, tartalma dacára, egyáltalán nem gyógyszerellenes. Az itt található adatok egy részét már közzétettem korábbi írásaimban, de mindezidáig nem sikerült áttörést elérni abban, hogy biztonságosabbá tegyük a gyógyszerek alkalmazását, mind a kollégák, mind a beteg emberek számára.
Gyógyszerfogyasztó korban élünk, ezt senki sem vitatja. Azt sem, hogy az orvostudomány fejlődése nagyon szükséges és hasznos az emberiség számára.
Érdemes tudnia arról, hogy a mai értelemben vett gyógyszerek története alig száz évre nyúlik vissza. Amikor a gyógyszerkutatásról, gyógyszerfejlesztésről ejtünk szót, viszonylag friss tudományról beszélünk.
Még hosszú ideig annak is fog számítani, különösen, ha egybevetjük azzal a hatalmas mennyiségű idővel, amennyit a Természet arra használt, hogy az élő szervezetek elérjék mai formájukat.
Ez azt is jelenti, hogy elkerülhetetlen folyamatosan rajta tartani a szemünket egy ilyen, bizonyos értelemben még kiforratlan tudományon.
Miért? Egyszerű.
Egyfelől képesnek kell lennünk megerősíteni mindazt, ami kedvező, ami hatékony, és ami tényleges segítséget jelent mind az orvosok, mind a betegek számára.
Másfelől időben észre kell vennünk az esetleges vadhajtásokat, hogy lenyesegethessük azokat, megtisztítva a még fejlődőben lévő tudományt a nemkívánatos tényezőktől.
Bizonyos jelek arra utalnak, hogy ez utóbbinak, a valóban szükségesnél kevesebb figyelmet szenteltünk.
Az orvosok célja, minél hatékonyabb segítséget nyújtani a gyógyulni kívánó emberek számára. Szintén céljuk mindezt úgy elérni, hogy minél kevesebb veszélynek tegyék ki pácienseiket.
A beteg emberek célja ugyanez. Meggyógyulni, lehetőleg olyan módszerekkel, amelyeknek alacsony a kockázata.
Az állami egészségügy célja, minél nagyobb eredményt elérni, a lehető legnagyobb költséghatékonysággal.
Több mint két évtizedes, orvosként és társadalomkutatóként szerzett tapasztalataim alapján kijelenthetem, nagyon sokat kell még tennünk annak érdekében, hogy ezek a célok minél jobban megvalósuljanak, és egymással is harmóniában legyenek.
Meg kell tehát tartanunk és erősítenünk mindent, ami jónak, sikeresnek, hatékonynak bizonyult. Ezzel egyidejűleg figyelmet kell szentelnünk a menet közben felbukkant kedvezőtlen jeleknek, és törekednünk kell arra, hogy a lehető legnagyobb mértékben enyhítsünk és csökkentsünk minden olyan tényezőt, amelyek:
- felesleges kockázatot jelentenek a betegek számára,
- felesleges terhet jelentenek a költségvetés számára,
- ronthatják az orvosi szakma hitelességét.
Határozottan ki merem jelenteni, hogy viszonylag egyszerű és olcsó eszközökkel, több odafigyeléssel, nagyon sok haladást lehet elérni ezen a területen.
Miközben felhívom a figyelmet a vadhajtásokra, nem célom azt az érzést kelteni, hogy gyógyszerekre egyáltalán nincs szükségünk. Nem kívánok senkit sem lebeszélni a valóban szükséges gyógyszerek fogyasztásáról.
Mindössze arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy vannak olyan sajnálatos tények, amelyek mellett elmentünk a hétköznapok rohanó tempójában.
NIL NOCERE, AVAGY NE ÁRTS
Csak egy őrült vonná kétségbe azt, hogy mi, orvosok, erre tettük fel az életünket: segíteni a rászorulókon, megszüntetni a betegségeket, visszaadni az egészséget.
Az orvoslásban mindig is ismert tény volt, hogy a gyógyító beavatkozások járhatnak valamennyi kockázattal. Örök törekvés volt minél alacsonyabb szinten tartani ezt a veszélyt.
Hippokratész már két és fél ezer évvel ezelőtt is ezt tanította:
„Az orvoslásnak két feladata van:
Enyhíteni a szenvedést és nem ártani a betegnek.”
Nem véletlenül fogalmazódott meg a bölcs intés. Nem véletlen, hogy az orvosi szakma legfőbb szabályai közül ma is a legfontosabb, a címadó mondat:
„Nil nocere!” azaz „Ne árts!”
Ki lehet jelenteni, ha csak egy pillanatra is szem elől tévesztjük ezt a legfőbb szabályt, komoly károkat okozhatunk mind az egyén, mind a társadalom szintjén. A következő részekben közölt tények azt bizonyítják, hogy ez, sajnálatos módon, bekövetkezett.
Mindig is ez az elv vezérelt: lehet javítani a fennálló helyzeten. Mielőtt rátérnék a lehetséges megoldások tárgyalására, szeretném megismertetni Önnel azokat a szomorú tényeket, amelyeket mértékadó orvosi tudományos folyóiratok tettek közzé.
Lássuk hát, mi a fennálló helyzet.
A FENNÁLLÓ HELYZET – I.
Ahhoz, hogy eléggé átfogó rálátást adjak a témáról, a világ több pontjáról válogattam össze a tudományos igazságokat. Induljunk távolabbról, és közelítsünk hazánk felé.
Amerikai Egyesült Államok
I.
Az Amerikai Orvosok Szövetségének tudományos lapja, a JAMA (Journal of American Medical Association) 1998. áprilisi számában elismerte, hogy az USA-ban, egy év alatt, 130 000-nél is több lehet azon halálesetek száma, amelyeket az orvos által rendelt gyógyszerek mellékhatásai okoznak.
Érdemes tudni, hogy az USA-ban a vezető halálokok listáján az első három helyet a következők foglalják el:
- szív-érrendszeri betegségek,
- rák,
- agyi vérkeringési zavarok (agyvérzés, agylágyulás, agyinfarktus, stb.).
A listán – már a JAMA nem teljes körű adatai szerint is – közvetlenül ezeket követi a gyógyszermellékhatások által okozott tragédiák sokasága. Nem a szándékos öngyilkosságok adják ki ezt a hatalmas számot, hanem az orvos által rendelt gyógyszerek fogyasztásának következménye. Több mint figyelemre méltó. Olyan információ, amely haladéktalan intézkedésekre kell, hogy sarkalljon minden felelősségteljes embert. Több mint 130.000 embert ér el a gyógyszerek által okozott halál, amely kellő óvintézkedésekkel nagyrészt megelőzhető lenne, így aztán értelmetlennek minősíthető!
A fenti beszámoló alapján az Amerikai Egyesült Államokban ez a negyedik vezető halálok!
A számítás csak a kórházi kezelések során beazonosított és bejelentett eseteket veszi figyelembe. Azaz amikor rájöttek, hogy a beteg nem a betegségébe, hanem a gyógyszeres kezelésbe halt bele, és kitöltötték az ilyen esetek bejelentésére szolgáló formanyomtatványt.
Ez az információ 1998 áprilisa óta mindannyiunk számára elérhető!
Amerikai Egyesült Államok
II.
A már önmagában is elborzasztó JAMA jelentés nem az egyetlen. Egy másik, egy évvel korábban készült, szintén amerikai elemzés szerint a gyógyszerek mellékhatásai következtében évente sokkal több, körülbelül 180.000 amerikai veszíti el értelmetlenül az életét.
Ez a szám az amerikai éves összes elhalálozás közel 10%-át teszi ki.
Ezen szakemberek számítása szerint a gyógyszermellékhatás az imént említettnél előkelőbb helyet foglal el a listán, és valójában ez a harmadik vezető halálok, megelőzve az agyi vérkeringési zavarokat is! (Forrás: Drug-Induced Disorders, azaz Gyógyszer Okozta Megbetegedések című szakmai lap, szerző: Eileen G. Holland és munkatársai, 1997)
Amerikai Egyesült Államok
III.
Egy 1995-ös felmérésben Jeffrey Johnson végzős orvostanhallgató és J. Lyle Bootman professzor az egész világot felkavaró adatokat tárt fel. Vizsgálati eredményük szerint 1995-ben az összes amerikai kórházi felvétel 17%-a az orvos által adott gyógyszer mellékhatásának következménye volt. Ez kilenc millió kórházi beutalást jelentett, amelyből 198.000, azaz százkilencvennyolcezer halállal végződött.
Ehhez képest a JAMA három évvel későbbi beszámolója már egy kissé elnagyoltnak tűnik. Pedig ez utóbbi szám is csak azokat az eseteket tartalmazza, akiknél felismerték a gyógyszer mellékhatást, és akiket kórházba utaltak. Nem tudni hányan vannak, akik el sem jutottak a kórházig.
Még ha egyetlen halálos áldozat sem lett volna, akkor is döbbenetes nagyságot – kilenc millió beutalás – képvisel a gyógyszermellékhatások következtében kialakult egészségkárosodások száma. Hatalmas terhet jelentve a költségvetés számára. Szinte egy teljes magyarországnyi népesség szorult kórházi kezelésre olyan okból, amely nagyobb odafigyeléssel jórészt elkerülhető lenne.
A FENNÁLLÓ HELYZET – II.
Európai Unió
I.
A gyógyszerek mellékhatásainak következtében az Európai Unióban (kb. 500 millió lakos):
- Évente 197 ezer ember hal meg.
- Havonta 16.400.
- Minden héten közel 4.000.
- Naponta 540.
- Minden órában 23-an.
(Forrás: Medical Tribune nevű orvos szakmai lap, 2009. április 9.)
Ismételten fel kell hívnom a figyelmet arra, hogy jelenleg csak a felismert és bevallott esetekből származó számokkal dolgozunk.
Európai Unió
II.
A gyógyszerek által okozott egészségkárosodások ismert és bevallott költsége (amely a költségvetést, de ezen keresztül társadalmat, az adófizetőket terheli), egy évben 79 milliárd eurot tesz ki.
Összehasonlításként: Magyarország éves nemzeti összterméke* 2007-ben, 275 Ft/Euro árfolyamon: 92,6 milliárd euro volt.
Ha a közösségbe tartozó államok elosztanák egymás között, hogy ki mit fog kifizetni, hazánk szinte csak ezt az egy költséget tudná kitermelni. Egy tízmilliós nemzet egész évi munkájának szinte teljes értékét csak a gyógyszermellékhatások okozta egészségkárosodások helyrehozatalára kellene költeni.
A FENNÁLLÓ HELYZET – III.
Magyarország
I.
A Magyarországra vonatkozó, hivatalosan is közzétett adatok szerint: az összes mérgezéses eset közel 80%-át gyógyszerek okozzák.
Az összes esetbe beleértve az ipari, a mezőgazdasági, a háztartási és minden egyéb, például alkoholmérgezést is. Nem az öngyilkosok hozzák ezt a számot, hanem azok, akik a gyógyszert orvosi utasításra és az előírt adagban szedték!
Magyarország
II.
A következő információ a „Granum” nevű családorvosi szakmai folyóiratból származik.
Az elfogyasztott gyógyszerek mellékhatásai következtében Magyarországon:
- Évente 7-8 ezer fő hal meg.
- Havonta közel 700 ember.
- Hetente több mint 150.
- Naponta 20-22.
- Majdnem minden órában egy ember.
Félreértés ne essék. Ők sem azok, akik öngyilkossági kísérletet követtek el. Ez a halálozás az orvos által rendelt és a gyógyszerek megfelelő adagban történő fogyasztásának következménye!
A gyógyszerek az előírt adagban okoznak ennyi, megfelelő intézkedések foganatosítása esetén nagyrészt elkerülhető halálesetet.
Viszonyítási alap lehet a közlekedési balesetben elhunyt emberek száma. Ez, ma, Magyarországon 3-4 fő naponta.
Magyarország
III.
Hazánkban – bevallottan – évente 20-25 milliárd forintot költünk az egészségbiztosítási pénztárból a gyógyszer mellékhatások következtében szükségessé váló kezelésekre.
Magyarország
IV.
Ha végzünk egy gyors összehasonlítást az Európai Unióval, a számok még döbbenetesebbek. Az Unióban, mint említettem, évente 197 ezer ember hal meg a gyógyszerek mellékhatásai következtében. Havonta 16.400, naponta 540, minden órában 23 fő.
Ha a magyar és az uniós adatokat a népesség arányában vizsgáljuk meg, látható, hogy legalábbis a bejelentések alapján, hazánkban több mint kétszer annyian halnak meg emiatt, mint amennyi az uniós átlag.
A fenti szám csak akkor lenne „megnyugtató”, ha kiderülne, hogy a magyar orvosok kétszer annyi esetet ismernek fel és jelentenek be, mint európai kollégáik, de nem találtam ezt megerősítő hiteles adatokat.
Egy további információ, hogy legyen mihez viszonyítani.
Madárinfluenzában*, amely körül hatalmas hírverés volt világszerte, az egész Földön, a teljes vizsgált időszak alatt, – a 2003-tól számított több mint hat évben –, összesen 421 ember betegedett meg. (A 2009. április 29-i WHO*, azaz Egészségügyi Világszervezet* jelentés szerint). Az egész Földön! Az állítólagos halálos áldozatok száma összesen 257 volt. Az egész világon! Több mint 6 év alatt! Itthon két hét sem kell ahhoz, hogy több embert veszítsünk el gyógyszerszedés következtében.
MI LEHET AZ IGAZSÁG?
A korábban ismertetett számok a felismert, bevallott, és bejelentett esetekből adódnak.
A Medical Tribune nevű orvosi lap felhívja a figyelmet arra, hogy ezek az adatok feltehetőleg csak töredékét mutatják a ténylegesen előforduló tragédiáknak.
Figyelmeztet, hogy mi, orvosok, a gyógyszerek mellékhatásainak csak kis részét ismerjük fel és jelentjük be. Például a háziorvosok kevesebb, mint 20 %-a jelez ilyet, ha egyáltalán észleli. Azok, akik mégis tesznek bejelentéseket, csak kis részét dokumentálják még annak is, amennyit egyáltalán felismernek.
Idézem:
„Összességében elmondható: a gyógyszer mellékhatás jelentés ritka, különleges esemény, még azok körében is, akiknek egyáltalán van erre vonatkozó tapasztalatuk.”
Ugyanezt az információt erősíti meg az a közlemény is, amelyet a „Gyógyszereink” című lapban publikáltak. Eszerint a családorvosok 17%-a tesz egyáltalán ilyen bejelentést.
Vajon mennyivel kellene megszorozni a hivatalosan közzétett adatokat, hogy az igazság közelébe jussunk?
Nem tudom a választ. Azt azonban senki sem vonhatja kétségbe, hogy már a rendelkezésünkre álló adatok is azt mutatják, igencsak eltávolodtunk a Nil nocere, azaz Ne árts elvtől.
ELTITKOLT MELLÉKHATÁSOK – I.
Már Cenzúrázott egészség című könyvemben is felhívtam a figyelmet arra, hogy a betegek kezébe adott tájékoztatók elhallgatnak mellékhatásokat.
Olyanokat, amelyek szerepelnek az orvosoknak számára kiadott anyagban. Ezek, amelyek nem jutnak a fogyasztók tudomására, nem egy esetben súlyos, életveszélyes, vagy akár halálos mellékhatások.
Nem hiszem, hogy meg lehet magyarázni, miért nincs egy betegnek, vagy gyermekek esetében a szülőnek joga ahhoz, hogy minden őt érintő információt megkapjon. Vajon ki engedélyezte, hogy az ő kezükbe megcsonkított, kozmetikázott tájékoztatókat adhassanak?
Általános, széleskörű problémáról van szó.
Csak két példát ragadtam ki, illusztrációképpen.
Az egyiket azért, mert gyermekeket veszélyeztet, a másikat pedig azért, mert az egyik legszélesebb körben alkalmazott gyógyszerfajtáról van szó.
Nézzük az első példát.
Kérdés: egy szülőnek miért nincs joga megtudni, milyen veszélyeknek teszi ki gyermekét, ha Ritalint ad neki?
A gyógyszeres dobozban található tájékoztatónak nyilvánvalóan nem célja, hogy elriassza a szülőket. Abban nagyon szolidan fogalmaznak. Idézem:
„Milyen mellékhatásai lehetnek a Ritalinnak?”
„Mint minden gyógyszer, a Ritalin is okozhat nem kívánt mellékhatásokat. Ezek általában nem igényelnek orvosi beavatkozást, és a kezelés során elmúlnak, ahogy a szervezet alkalmazkodik a gyógyszerhez.”
A fentiek alapján a szülő megnyugodhat, hogy alapvetően veszélytelen szerrel van dolga. Nyugodtan beadhatja gyermekének.
Csak ízelítőül néhány azon mellékhatások közül, amelyek kimaradtak abból a leírásból, amit a szülő kap kézhez:
„a haj skalpszerű kihullása”
Vajon ez is elmúlik, „ahogy a szervezet alkalmazkodik a gyógyszerhez”? A szülő miért nem tudhat erről?
„májelégtelenség… a hepatikus (máj) kómáig terjedően.”
Májelégtelenség! Májkóma! Ez is elmúlik? Nem hiszem. Mindkettő halálos! Nem illene erről tájékoztatni a szülőt. „Kedves anyuka! A gyermeke akár meg is halhat, ha ezt a gyógyszert fogja szedni.”
Azt kevés jóhiszemű laikus tudja, hogy ezek nem csak feltételezett, nem csupán lehetséges mellékhatások!
Onnan tudjuk, hogy „lehet” ilyen, hogy már előfordult, miközben a biztonsági próbákat végezték, vagy később a gyakorlati alkalmazás során.
Haltak meg gyermekek májkómában!
Arról, hogy hányan haltak meg, és arról, hogy mennyire gyakoriak az egyéb súlyos „mellék” hatások, még az orvosokat sem tájékoztatják, így ők sem tudnak konkrét adatokkal szolgálni a rájuk bízott embereknek.
ELTITKOLT MELLÉKHATÁSOK – II.
Tudunk arról, hogy a koleszterinszint csökkentők rákot okoznak.
„A zsír-csökkentő gyógyszerek rákkeltő hatása”
Ezzel a címmel jelent meg egy tudományos közlemény 1996. január 3-án az Amerikai Orvosok Szövetségének Lapjában (JAMA, azaz Journal of American Medical Association)
A tanulmány a vér zsír- és koleszterinszintjének csökkentését szolgáló gyógyszereket vizsgálja. A vizsgált kérdés: okoznak-e ezek rákot? A górcső alá vett két koleszterinszint csökkentő gyógyszer csoport a „fibrátok” és a „statinok”. Ezek a legelterjedtebbek a piacon.
Ezek a vegyületek a forgalomba hozatalt követően elvégzett kísérletek szerint rákot okoznak rágcsálókban.
A JAMA cikk ugyan azt állítja, hogy a „nem elegendő adat” miatt nem lehet megmondani, mi pontosan a helyzet embereknél, de kell-e ennél többet tudni ahhoz, hogy azonnali komoly intézkedéseket foganatosítsanak?
Azért nem tudják a választ, mert a forgalomba hozatal előtt nem végezték el tisztességgel a biztonsági vizsgálatokat. Valójában olyan szereket etetnek meg az emberekkel, amelyek akár náluk is rákot okozhatnak.
Megdöbbentő, milyen javaslatot tesznek a cikk szerzői:
„a következő néhány évtizedben további gondos vizsgálatokra van szükség az ezt szedő emberek körében, hogy meg tudják határozni, okoznak-e vajon rákot ezek a szerek emberben is”.
Megnyugtató, ugye? Egy híres orvosi tudományos lapban megjelenhet az ajánlás, amely szerint élesben, embereken kell tovább kísérletezni. Még néhány évtizeden át.
Széles körben elterjedt hiedelem, hogy a gyógyszergyárak csak teljesen megvizsgált és ismeretlen veszélyekkel nem fenyegető szereket hoznak forgalomba. A tények azonban, nagyon sok esetben, mást mutatnak.
A cikk szerzői a biztonság kedvéért a következőt javasolják:
„Az állatkísérletek eredményei alapján el kell kerülni a zsírcsökkentő szerekkel történő kezelést – különösen a fibrátokkal és a statinokkal történőt –, kivéve azokat a pácienseket, akiknél nagyon magas rizikójú és rövidtávon fenyegető a koszorúér-betegség.”
Manapság ezt a figyelmeztetést teljes mértékben figyelmen kívül hagyva rendelik, nem túlzás, fűnek-fának a veszélyes szereket.
Jogosan merül fel a kérdés. Miért nem lehet megtalálni ezt az információt egyetlen érintett koleszterinszint csökkentő szer tájékoztatójában sem?
FÉLRETÁJÉKOZTATOTT ORVOSOK
Sajnos az is előfordul – még csak felbecsülni sem tudjuk milyen gyakorisággal –, hogy a gyógyszergyártó szándékosan félrevezeti az orvosokat. Nem volt célom az összes ilyen esetet egybegyűjteni, de az alábbi példa jól tükrözi az ebben rejlő veszélyeket.
„2004 az orvostudomány fekete éve: a Merck, Sharp & Dohme gyógyszercég az 1999-ben bevezetett Vioxx nevű fájdalomcsillapító gyógyszerét önként visszavonta a piacról, mert a szedésével járó 3-5-szörös infarktus- és agytrombózis-kockázatot már nem lehetett tagadni.
Dr. David Graham, az Amerikai Gyógyszer-engedélyezési Hivatal (FDA) szakértője, szenátusi meghallgatása során kifejtette, hogy ’ez a legnagyobb gyógyszerbiztonsági katasztrófa országunk és a világ történetében’.
A Vioxx négyéves forgalma alatt Amerikában kb. 140 000 infarktus és stroke (agyvérzés és hasonló agyi vérkeringési zavarok) következett be a gyógyszer mellékhatásaként, ami messze meghaladja a 60-as évek emlékezetes Contergan botrányát, amikor is 10000 (tízezer) gyermek született végtaghiányosan.
Valójában az áldozatok igazi számát nem tudni, hiszen az ízületi fájdalmak idős korban a legjellemzőbbek, és mivel ebben az életszakaszban a szív- és érrendszeri katasztrófák bekövetkezését természetesebbnek tekintik az orvosok, ez elfedi az oki kapcsolatot egy esetleges infarktus és a Vioxx szedése közt.”
A fentiek már önmagukban is elborzasztóak, de a történet folytatása az, ami igazán rémisztő:
„Akkor lett csak igazán nagy a felháborodás, amikor az is kiderült, hogy a hatalmas kockázatról a gyógyszercég saját vizsgálataiból már a piaci bevezetés előtt tudott, csak egyszerűen eltitkolta.
Belső utasítások kerültek elő, amelyekben a cég az orvoslátogatóit kioktatta arra, hogy ha a kardiovaszkuláris (szív- és érrendszeri) veszélyekre valamely orvos rákérdezne, a választ meg kell kerülni.”
(Forrás: www.pszichiatria.extra.hu)
Ez az igazi katasztrófa. Már az orvosokat is félrevezetik. Mégpedig tudatosan! Szánt szándékkal!
Bizonyára hasznos lenne véget vetni ennek az áldatlan állapotnak.