2024. november

2024. november 30.

Túlzottan fáradékonynak éreztem magam, és jobbra vágytam. Olvastam a Multivitaminról, és akkor kezdtem el fogyasztani. Eleinte nem voltam beteg, azt vettem észre. Életmódot váltottam, és kollagént kezdtem fogyasztani, és fél év alatt 10 kg-tól szabadultam meg, és jobban érzem magam, mint valaha.
62 évesen 164 cm-rel végre elértem az ideális súlyomat. Minden ízületi problémám megszűnt. Köszönöm szépen!

L.-né S. Zs.

2024. november 29.

2004-ben egy antibiotikum szedése után (torokfájásra), teljesen rossz lett a vérképem, főleg a májfunkcióérték. Mellé jött a folyamatos hasmenés, mely a mindennapjaimat erősen befolyásolta. A József körúti üzletbe mentünk segítségért, mert semmi nem segített. Ott kaptuk meg a „gyógyírt a problémámra”. Megmondták, mit szedjek, először az Alap Multivitamin-csomagot, majd a Közepest szedtem, kiegészítve C-, D-vitaminnal, kalcium-magnézium italporral. Ennek köszönhetően (hálásan köszönöm ma is) helyrejöttem, megszűntek a tüneteim, visszaállt az életem, a vérképem is jobb lett, mára minden rendben. Így mindig szedem a vitaminokat, és a család minden tagja szintén.

N. J.

2024. november 28.

17 éves korom óta szenvedek bélbetegségben. Folyamatosan fennállt a gyulladás, amit csak szteroiddal tudtak kezelni.
Olvastam a Doktor Úr első könyvét, és úgy döntöttem, hogy próbát teszek. Multivitamin csomagot kezdtem el szedni, plusz C- és D-vitamint. (…) Az éves kontrollvizsgálaton semmi eltérést nem találtak.

Kovács Mónika (45 éves)

2024. november 27.

A Közepes Multivitamint fogyasztom. Mellé a K2-t, D3-at, Omega 3-at, Q10-et és Magnéziumot. Gyógyszerből így csak 1 db-ra van szükségem. (…)
Ha a vitaminjai fogyasztását rövid időre is abbahagytam, úgy éreztem a föld alatt vagyok két méterrel. Annyi energiám, erőm van tőlük, hogy biztos soha nem hagyom abba a fogyasztását, pedig kétszer is próbáltam tesztként, hogy tudjam, hogy nem csak bebeszélem magamnak ezt a rengeteg pozitív energiát és erőt.

L. I.-né (73 éves)

2024. november 26.

2017-ben kezdtem szedni a Multivitamint. Soha nem vagyok beteg, még a covidot sem kaptam el. Tele vagyok energiával egész nap, javult a koncentrálóképességem. Nagyon jól alszom, frissen ébredek. Régen vashiányom volt, nagyon alacsony volt az érték, most teljesen tökéletes az egész vérképem.

S. M

2024. november 25.

Talán ott kezdeném, soha nem voltam egy szikár, inkább erős, testes férfiember. Próbálkoztam több „multivitamin”-készítménnyel, hiába való pénzkidobás volt. Szedtem, de nem éreztem hatásukat.
Nővérem javaslatára tértem be az Ön soproni szaküzletébe. Itt találtam rá arra a Multivitamin-csomagra, ami az én testtömegemre (jóval 100kg felett) bőséges energiát adott. Ez az Erős Multivitamin, azóta is hű társam a mindennapokban.
Nem vagyok beteg! Köszönöm, jól vagyok! Minden jót kívánok!

B. B.

2024. november 24.

A legfőbb tapasztalatom az, hogy több energiám van, kevesebb alvásra van szükségem, és évek óta nem voltam beteg, max. náthás kb. 2 évenként.
A téli, ún. „szezonális” influenza már ismeretlen. A tavaszi fáradtság szintúgy.

A következő vitaminokat szedem, több mint 10 éve: Multivitamint, B1-vitamint, C- D- E-vitamint. Köszönöm, hogy léteznek ezek a termékek!

Pintér Péter Pál

2024. november 23.

Nagyon beteg lettem, és a kolléganőm ajánlására kezdtem el szedni a Multivitaminokat. Ennek kb. 5 éve van már. Azóta nem voltam beteg, és nagyon energikus lettem. Színész vagyok, és megvéd engem a vírusoktól, és a gondolkozásban is sokat segít. Köszönöm szépen!

K. Cs.

2024. november 22.

A Közepes Multivitamint szedem 1 hónapja és már érzem a nagyon pozitív hatását. Az éjszakában dolgozom, 12 órázom, és sokkal jobban bírom a munkát, tele vagyok energiával, jobban tudok koncentrálni. Korábban nagyon feszült voltam, sokszor robbanni tudtam volna, most kifejezetten nyugodt vagyok.
A látásom is javult, élesebben látok!

Labundy Péter

2024. november 21.

4 éve fogyasztom a Multivitamint, és észrevettem, hogy mélyebben alszom, kevesebb alvás is elegendő, és frissen ébredek. Jobban tudok koncentrálni.
Hetente 1x focizom, biciklizem és úszom, aktív életet élek. Nem szoktam elkapni semmit, mindig teljesen egészségesen érzem magam. Emésztésem is teljesen rendben van.

Molnár Ferenc (61 éves)

2024. november 20.

A 2023. évben gyakran voltam beteg, szinte havonta, egyszerre két betegség is. Felsőlégúti betegségem is volt kb. négyszer-ötször.
Tavaly novemberben kezdtem szedni a Multivitamin közepes változatát. Két hónap után egyszer volt egy torokgyulladásom 2024. január elején, de antibiotikum nélkül elmúlt. Előtte mindig antibiotikum kellett még egy sima torokgyulladás esetén is. Azóta nem voltam beteg.
Úgy tűnik, nekem használ a Lenkei Multivitamin.

Dr. Kovács Katalin

2024. november 19.

Három hónapja szedem Doktor Úr vitaminjait és nagyon jól érzem magam. (megj.: Multivitamint fogyaszt) Elmúltak az allergiás panaszaim és energikusabb is vagyok. Nem vagyok beteg és szebb a bőröm. Jobban megy az edzés és kipihentebb vagyok.

B. L.

2024. november 18.

2024. április hónapban volt egy rossz mozdulatom, amely iszonyatos fájdalommal járt. Az ágyéki csigolyák összecsúsztak, s egy ideggyök becsípődött. Hónapokon keresztül fájdalomcsillapítókat, izomlazító krémeket kaptam, javulás semmi. Nem tudtam aludni, a fel- és leszállás az ágyról szörnyű, kínos fájdalommal járt. A mozgásom teljesen beszűkült, korlátozottá vált.
Ekkor egy kedves ismerősöm, aki törzsvásárló Önöknél, ajánlotta a Dr. Lenkei-készítményeket! Az összes szakirodalmat elolvastam a doktor úrtól, a Youtube-on lévő videóit megnéztem. (…)
Abbahagytam az addig felírt összes fájdalomcsillapító szedését, 3 hónapja az alább felsorolt készítményeket szedem:
Dr. Lenkei Multivitamint, kollagén italport, MagnéziumB6-vitamint, porckészítményt, cinket.
Életminőségem pozitív irányba változott, ahogy folyamatosan épülnek be a szervezetembe a fent felsorolt készítmények! Hálás köszönetem Dr. Lenkei Úrnak, aki áldozatos kutatói tevékenységével sok-sok ember életét könnyíti meg! Erőt, egészséget és sikert a további munkájához!

Tóth Ilona

2024. november 17.

Amikor családtagjaim elkapják az éppen aktuális fertőzéseket, akkor én ezekből ki szoktam maradni. Véleményem szerint ezt a napi rendszerességgel, évek óta szedett Lenkei Multivitaminnak köszönhetem.

D. L.

2024. november 16.

A Multivitamint fogyasztom, amitől energikus vagyok, ha el is kapok valamit, sokkal gyorsabb a felépülés. Fizikailag is jó a kondim. Immunrendszerem erős. Koncentrálóképességem kitűnő, ami fontos a munkám során. A C-vitamint is fogyasztom a Multivitamin mellett, ami szintén jó hatású. A könyveket olvastam, amikkel egyetértek.

P. T.

2024. november 15.

A Közepes Multivitamint fogyasztom, stressztűrő képességem jó, nagyon nyugodt vagyok. Az allergiás tüneteim (parlagfű) csökkentek. Immunrendszerem erősödött. A munkámat tökéletesen tudom végezni, jó a koncentrálóképességem.
Köszönettel és további jó munkát kívánok!

M. K.

2024. november 14.

Fél éve szedem a Közepes Multivitamint. Közérzetem nagyon jó lett, hangulatom is. Refluxomat teljesen megszüntette. Feledékenységem megszűnt, energiaszintem megnőtt. Jobban alszom, kipihenten kelek fel.

D. Cs.

2024. november 13.

12 éve szedem a vitaminokat, kis kihagyással ugyan, de igyekszem rendszeresen. Idáig minden problémámon segített! Depresszióm elmúlt, energikusabb, életvidámabb és egészségesebb vagyok. Jól alszom, ellenállóbb vagyok a betegségekkel szemben!

 

P.-né G. I.

2024. november 12.

Évek óta fogyasztom a termékeiket. Ipari alpinistaként és sportolóként is nagyon meg vagyok elégedve a minőséggel. Jobb az állóképességem és a teherbírásom. Azóta nem vagyok sem beteges, sem allergiás. Az eladó hölgyek nagyon segítőkészek és kedvesek, szeretek hozzájuk bejönni.

Angyal András

2024. november 11.

Több éve fogyasztom már a Multivitamin-készítményt, mellyel kapcsolatban kedvezőek a tapasztalataim.
Az erőnlétem és a betegségekkel szembeni ellenálló képességem javult, a családban lévő fertőzéseknek általában én tudok csak ellenállni.
Néhány éve egy baleset miatt műtötték a vállízületemet, ezért szedek hialuronsav-kapszulát, melynek köszönhetően teljesen tünetmentesen, jól működik a vállam. Több éve szedem a Lutein tablettákat is, melynek jótékony hatását szintén tapasztalom a mindennapok során.

M. Z.

2024. november 10.

Kezdetektől kezdve fogyasztom az Ön Multivitamin-készítményét. Azért kezdtem el szedni, mert meg akartam őrizni az egészségemet. Mindig híve voltam az egészséges életmódnak. Jól vagyok, a vírusok elkerülnek, nem voltam covidos sem. Energiaszintem jó, közérzetem is.

V. J.

2024. november 09.

A Multivitamint fogyasztom évek óta, amitől szinten tudom tartani a szervezetemet. Energikus vagyok, nagyon optimista, jókedélyű. Immunrendszerem jól működik, évek óta egészséges vagyok. A könyveket olvastam, amik nagyon tetszettek.
Köszönettel, és örülök neki, hogy vannak ezek a vitaminok.

B. B.-né (70 éves)

2024. november 08.

2 éve rendszeresen fogyasztom a Multivitamint, azóta kitűnő a közérzetem, nem vagyok fáradékony, igazán erőm teljében vagyok. Korábban nagyon erőtlen és fáradékony voltam.
6 óra alvás után frissen, fitten kelek ki az ágyból. Vérképem korábban tele volt csillagokkal, most már az is teljesen jó. Betegségek elkerülnek, még a covidot sem kaptam el!

E. L.

2024. november 07.

Évek óta fogyasztom a Multivitamint, aminek hatására az immunrendszerem nagyon megerősödött, azóta nem voltam beteg, semmilyen vírust nem kapok el, pedig mellettem sokan lebetegedtek.
Nagyon jó az energiaszintem, 68 évesen napi szinten 8 órát dolgozok, amit jól bírok, és jól tudok teljesíteni a munkámban.

Kovács Ferencné

2024. november 06.

Évek óta fogyasztom a Közepes Multivitamint. Pár hét után már éreztem, hogy végtelen az energiám, nem vagyok fáradékony. Beteg nem szoktam lenni, és amióta szedem, a fejem sem szokott már fájni. Jobban bírom a fizikai és szellemi terhelést is. Könyveit mind olvastam, rengeteget lehet belőlük tanulni!

K. G.

2024. november 05.

3-4 éve szedem a Multivitamint. Egy ismerősöm ajánlotta. Úgy gondoltam 40 év felett kell szedni valamit, így tudatosan nem az agyonreklámozott multik érdekeltek. A kollégám tapasztalatai, elért eredményei győztek meg.
Az energiaszintem megnövekedett. Az állóképességem javult. 8 órát dolgozom állva egy gép mellett, és bírom erővel.

Sz. Sz.

2024. november 04.

2 éve szedem a Multivitamint, plusz C-vitamint. A laboreredményeim tökéletesek lettek. Sokkal fittebbnek és kipihentebbnek érzem magam. Mozdonyvezetőként dolgozom, össze-vissza van a munkaidőm, korábban stresszes voltam és fáradt, teljesen megszűntek ezek a rossz állapotok, mindig jól érzem magam!
Kollégáim javaslatára kezdtem el fogyasztani. Vérnyomásom korábban ingadozott, a vitaminfogyasztás óta teljesen helyreállt!

S. A.

2024. november 03.

Azt szoktam mondani, hogy inkább azt veszem észre, ha nem szedem, mint azt, ha szedem. Gyorsan beteg leszek, ha nem szedem. Most is siettem megvenni a Multivitamint és a C-vitaminomat. Energikusabbnak érzem magam, mikor szedem. Nem szedek semmilyen gyógyszert. Versenyszerűen focizok, és megtaláltam a megfelelő vitamint.

Pehártz Bence

2024. november 02.

Az Alap Multivitamint fogyasztom, amitől az energiaszintem emelkedett, erősebbnek érzem magam, egyedül vezetem a háztartást és mellette még dolgozom is 79 évesen és nagyon jól érzem magam.

Dr. Temesi Zsuzsanna

2024. november 01.

A Multivitamint fogyasztom, aminek hatására javult a bélműködésem, jó a hangulatom, jókedvű vagyok, nyugodt vagyok, a stressztűrő képesség rendbejött. Immunrendszerem erősödött, elmúlt az arcüreggyulladásom, ami előtte sokáig volt. Köszönöm és továbbra is hűséges vásárló maradok.

Dr. Rabstein Margit