2024. február 29.
2010-ben hallottam először a vitaminokról, kb. 6-8 éve szedem rendszeresen. A tablettás Multivitaminokkal kezdtem, de mivel problémát okozott a lenyelése, így áttértem a kapszulás Multivitaminokra, ami megoldotta életem legnagyobb problémáját, a székletürítést, ami 3-4 naponta történt, de a vitaminok hatására napi szintre rendeződött. Már ez a változás is egy olyan szintű életminőség-javulást okozott számomra, ami eddig szinte elképzelhetetlen volt! Ezt a problémát egyetlen orvos sem tudta megoldani.
A vitaminok szedésével egyre jobban éreztem magam, és a környezetem is sok változást tapasztalt velem kapcsolatban, amit én is csak megerősíteni tudok.
– Nem öregszem olyan gyorsan, ahogy illene.
– Tudok lépcsőt, hegyet mászni,
– Naponta 4-5 km-t gyalogolni.
– Energikus, vidám vagyok.
– Tartom a súlyom.
– Tudok és szeretek tornázni.
– Nem szedek gyógyszereket.
– Tele vagyok energiával, életörömmel és tervekkel.
– Nem hullik a hajam, jobb lett a látásom (Lutein).
(…) Hálás köszönettel.
2024. február 28.
Már régóta fogyasztom a vitaminjait. Nagyon jól vagyok tőlük. Mezőgazdaságban dolgozom, egész nap kint vagyok a szabad levegőn. Szedem a Multivitamint, D-vitamint is.
Képzelje el, hogy múlt év tavaszán támadt egy olyan gondolatom, hogy miért is szedek én még D-vitamint. Miután már egypár napja nem szedtem, észrevettem, hogy sokszor elálmosodom napközben, ebéd után szinte állva elalszom. Gondolkodtam, gondolkodtam, egyszer csak eszembe jutott, hogy elhagytam a D-vitamint! Lehet, hogy amiatt van ez az állandó álmosság? Na, másnaptól megint elkezdtem szedni. Aztán lám, elmúlt. Azóta mindennap fogyasztok egy 4000NE-t. Hiába voltam szabad levegőn, annyi D-vitamint nem tudtam összeszedni, amennyire szükségem volt.
További sok sikert és jó munkát kívánok!
2024. február 27.
10 évvel ezelőtt egy munkatársam mesélt a Doktor Úrról és a készítményeiről. Bejöttem az üzletbe, és sorba megvettem a könyveit, elolvastam, és egyetértettem mindennel. Megfogott az oktatásszerű magyarázata a könyvekben. A gyógyszeriparról olvasva megdöbbentem, hogy mit titkolnak előlünk. Voltam előadásain, ami nagyon tetszett. Mindent elmondott ott is a Doktor Úr, amit olvastunk, sőt még többet is!
Azóta szedem a vitaminokat. (megj.: Multivitamint fogyaszt) Nagyon pozitív változásokat tapasztalok. Régen egy megfázást csak gyógyszerrel kezeltünk, ami elhúzódott 2 hétig is, de a vitaminokkal eltűnik 2-3 nap alatt. Egészségünk nagyon jó. Nekem, és családomnak is.
Luteint is szedek, azóta nem romlott a látásom. Köszönöm a munkásságát és a könyveit, készítményeit!
További sok sikert és kitartást!
2024. február 26.
Még csak 3 hónapja szedem a Multivitaminokat, de jelentős változásokat vettem észre magamon. A körmöm nem barázdás. A bőröm sokkal jobb minőségű, nem száraz, sokkal puhább. Nem vagyok fáradékony, sokkal több energiám van. Reggel frissen ébredek.
Amikor influenzás lettem, megemeltem a Multivitamin-adagomat, és 2-3 nap alatt elmúlt a betegségem, ami a Multivitaminok szedése előtt 2 hétig is elhúzódott és ami a legjobb, hogy nem lett arcüreggyulladásom, mint a vitaminok szedése előtt.
2024. február 25.
2007. óta fogyasztom a Dr. Lenkei-vitaminokat, azóta nem volt komoly betegségem, kis nátha is ritkán fordul elő. A kollagén fogyasztásának hatására ritkán jönnek elő az ízületi problémáim.
Amióta a Multivitamint fogyasztom, a bélműködés is normalizálódott. A Covid időszakban sem volt semmi problémám, és bár a családtagok közül többen elkapták, de szerencsére, és a vitaminoknak köszönhetően, én kimaradtam ebből a betegségből.
2024. február 24.
Szeretném tapasztalataimat megosztani, mióta ezeket a vitaminokat szedem. (…) Mivel a vitaminok szedését fontosnak tartom és az egészségmegőrzést részesítem előnyben, én is ezek mellett a vitaminok mellett döntöttem. (megj.: Multivitamint fogyaszt) Azóta kevésbé vagyok stresszes és a székrekedéssel sincsenek problémák.
2024. február 23.
1 hónapja fogyasztom a Multivitaminport, amitől a régebbi aluszékonyságom elmúlt, nem vagyok fáradt, energikus vagyok. Jobb lett a memóriám és a koncentrálóképességem, ami nagyon fontos a munkám során, mert szellemi munkát végzek.
Minden könyvét olvastam, videóit követem, régebbi előadásain részt vettem, amik nagyon tetszettek.
További nagyon sikeres munkát kívánok, és álljon az emberiség és az egészség szolgálatában, ahogy eddig is tette.
2024. február 22.
1 éve fogyasztom az Erős Multivitamint, aminek hatására a cukorgyógyszert elhagytam. Így rendeződött a cukorszintem. Stabil lett.
Tele vagyok energiával, jó kedélyű vagyok. 12-15 órát dolgozom naponta, nagyon kiemelkedő a munkabírásom. Jól alszom.
Könyveit olvastam, és szeretem a munkásságát.
2024. február 21.
Gratulálok az alkotóknak! Mindenkinek, aki elérte, hogy az üzlet működjön, hogy a „Cenzúrázott egészség” megjelenjen.
2010 óta fogyasztom az Alap vitamincsomagot, két hónapja átváltottam az Közepes csomagra, kiegészítésként szedem a Kalcium-Magnézium készítményt, Kollagén italport, + C-vitamint és Q10-Koenzimet. 2010 előtt is szedtem vitaminkészítményeket, de akkor én válogattam össze a vitaminokat, most nincs gondom ezzel, és számomra tökéletes a hatás.
Azóta több az életenergiám, jobb a közérzetem, nem fáradok az egész napi munka után sem, reggel kipihenten, frissen ébredek, elkerülnek a meghűléses betegségek, nátha, influenza. Amit még megtapasztaltam, hogy a bőröm, a körmeim és a hajam is sokkal egészségesebb lett. Egészségesnek érzem magam!
Köszönöm Dr. Lenkei Gábornak és az Életerő Centrum vezetőinek!
2024. február 20.
Megtiszteltetésnek tartom, hogy tapasztalatomat néhány sorban leírhatom Önnek. Köszönöm, hogy VAN! Segít ébredni, emelkedni bíztató szavaival, közreadott termékeivel. Három éve élek az Ön által javasolt vitaminokkal, s egyre jobban érzem magam. Energetikám egyre jobb, nem kapom el a különböző betegségeket. (…)
2024. február 19.
2015. óta szedem a Multivitamint, hol a Közepest, hol az Alapot, de úgy érzem, az Alap elegendő, miután rendszeres vitaminfogyasztó vagyok. Maximálisan gyógyszerellenes vagyok, a koromat állítólag meghazudtolom. Beteg egyáltalán nem vagyok, még csak megfázva se voltam. És ezt mind önnek köszönhetem, és a vitaminjainak.
A táplálkozásomra is nagyon odafigyelek, sok gyümölcsöt és zöldségfélét eszem. Nagyon megváltozott az életszemléletem, mióta fogyasztom az ön vitaminjait, boldog és kiegyensúlyozott lettem, csak a pozitív dolgok történnek velem azóta.
Energiám kicsattanó, unokámmal simán lépést tudok tartani, s ha beteg, sohasem kapom el.
Őszintén hálásan köszönök mindent önnek és a vitaminjainak. Minden jót önnek.
2024. február 18.
– Gyorsabb regenerálódás, akár edzés utáni izomlázból, akár egy ferde éjszaka után.
– Több erő minden napszakban.
– Edzés alatt érezhetően jobb az izmok oxigénellátottsága!
– Gyorsabb hipertrófia és jobb emésztés egy leterhelt tömegelés, vagy egy versenydiéta során.
(megj.: Multivitamint, Kalcium-Magnézium készítményt, C-vitamint fogyaszt)
2024. február 17.
2017. január 06-tól mehettem nyugdíjba! Önkéntes elhatározásból 2017. szeptemberéig kb. 20-25 kg-ot lefogytam, és szept. 01-től kezdtem szedni a vitaminokat! Azóta 3-4 náthán kívül semmilyen betegségem nem volt. (…)
Szerencsére orvoshoz kb. 3 évenként, a jogosítvány meghosszabbítása miatt szoktam csak elmenni!
További jó egészséget és sok kitartást ehhez a nem könnyű feladathoz!
2024. február 16.
Nagyon régóta szedem a vitaminjait, és sok pozitív tapasztalatom van:
– Sosem vagyok beteg,
– Nem vagyok fáradékony,
– Vércukrom stabilizálódott,
– Bőröm kisimult, problémamentes,
– Gyógyszereket nem szedek.
Életem végéig szedni fogom!
2024. február 15.
Legalább 20 éve fogyasztom az Ön termékeit. A Közepes Multivitamint, C- és D-vitamint, néha MagnéziumB6-kapszulát, Kollagén-italport fogyasztok, most újonnan az MCT olajat is már nagy örömmel. (…)
Energiát ad, jól alszom. Továbbra is rendszeresen fogom fogyasztani! Orvoshoz évek óta nem járok, szóval nekem 100%-on bevált. A kiszolgálással is nagyon meg vagyok elégedve, nagyon kedvesek a lányok mindig a Lurdy-házban.
Mindent köszönök. Életem végéig lelkes fogyasztója leszek az Ön csodás termékeinek!
További sok sikert kívánok és szép napot.
2024. február 14.
20 éve fogyasztom a Multivitamint, Kalcium-Magnézium készítményt, C-vitamint, olvastam az összes könyvét, és nagyon elégedett vagyok.
78 éves korom ellenére aktívan dolgozom egy pékségben 8-, illetve sokszor 14 órában, tele vagyok energiával, folyamatosan pörgök a csodás készítményektől. A Multipor fogyasztása óta a vérnyomáscsökkentő gyógyszert teljesen el tudtam hagyni, aminek nagyon örülök!!
20 éve nem voltam beteg, még a megfázások is elkerülnek! Körmeim a vitaminszedés előtt tele voltak fehér foltokkal, ez is teljesen megszűnt, körmöm és hajam szuper erősek!
2024. február 13.
Amióta szedem a Multivitaminokat, jól alszom, frissnek érzem magam 87 éves korom ellenére. Energikus vagyok. Elkaptam a Covidot, de hamar meggyógyultam. Vérképem tökéletes. Aktív életet élek.
2024. február 12.
Több ismerősöm hosszú évek óta fogyasztja a Multivitamin-készítményeit, de én sokáig nem tulajdonítottam különösebb jelentőséget a Multivitamin-készítményeknek. Mindig szedtem valamit, mikor épp szükségét éreztem, de nem életvitelszerűen. Az áttörést a Cenzúrázott egészség című könyve hozta meg.
Én is, és a családom is, elég pörgős életet élünk, mondhatni szinte mindig 200-on pörgök hétfőtől vasárnapig. 3 hónapja fogyasztom az Ideális összeállítást. (megj.: Multivitamint, Kalcium-Magnézium készítményt, C-vitamint szed) Alap Multivitamin fogyasztásával kezdtem, de ez még nem hozta meg a várt eredményt, Közepes, majd Erős következett, és most köszönöm jól vagyok! 😊
A munka, és utána a gyerekek edzései miatt szinte mindennap későn érünk haza, de olyan energikus vagyok, hogy nem okoz gondot esténként a vacsorakészítés után még másnapra ebédet főzni (akár késő estig), és közben tanulni még a csemetékkel, sőt még heti több alkalommal az én edzésem is belefér egy napba. A legkedvezőbb változást az ingerlékenységemen vettem észre, a türelmem szinte végtelen, még a nap végére is. Nyugodtan alszom, és még a hajam is megerősödött! Míg a baráti társaságban mindenkit bő egy hétre ágyba kényszerített ez a vírus, ami mostanában terjed, addig én 2 nap alatt átvészeltem.
A könyvekből megszerzett tudás és a vitaminok segítségével már 3 hónap elteltével is nagyon pozitív változásokat tapasztalhattam meg.
2024. február 11.
Évek óta szedem a vitaminokat, kipróbáltam mindegyik Multivitamint, nekem a Közepes Tablettás jött be! Közérzetem jó, aktív vagyok, síelek, biciklizem, így 60 felett is.
Mindenkinek csak ajánlani tudom! További jó munkát kívánok.
2024. február 10.
Már a Dr. Lenkei vitaminok megjelenése óta eszem a vitaminokat. Az első üzletében vásároltam a havi csomagot. Azóta nem betegszem meg, nagyon jól működik az immunrendszerem, energikusabb vagyok. Köszönjük, hogy létrehozta itt Magyarországon a vitaminokat.
2024. február 09.
Mióta Fehérváron megjelent a terméke, bementem az üzletbe, beszéltem ott az eladókkal, és még az Ön könyveit is megkaptam, rögtön tudtam, hogy az Ön vitaminjaira van szükségem. Azelőtt szedtem másfajta vitamint, de úgy éreztem, ez a legmegfelelőbb számomra.
20 éve fogyasztom a Multivitamint, betegséget azóta csak hallásból ismerem, remek egészségnek örvendek. Reggelente frissen ébredek, egész nap nagyon aktív vagyok. Köszönöm Önnek a kitartását, csak sajnálni tudom azokat az embereket, akik nem tudják meggyőzni magukat a vitaminok szükségességéről.
Évente rendszeresen, heti szinten túrázgatok, a Mikulás idejére pedig szakállt növesztek, hogy én lehessek a Mikulás az egyik Mikulástúrán.
Hála az Ön termékeinek, ezt minden évben egészségesen megtehetem, a Covidot is csak hallomásból ismerem.
Sok sikert és jó egészséget kívánok!
2024. február 08.
Amióta szedem az Alap Multivitamint, kipihentebb vagyok, nyugodtabban végzem a teendőimet, sokkal több dolog jut eszembe, gyorsan és pontosabban végzem a munkámat. Átgondoltabban cselekszem minden téren, a kerti munka is könnyebben megy. Hála égnek folyamatosan fennállnak ezek az eredmények, remélem hosszú ideig így is fog maradni.
2024. február 07.
Születésem óta van szívbetegségem, ami által az átlagembernél sokkal fáradékonyabb vagyok. 1 hónapja szedem a Közepes Multivitamint, és sokat javult a közérzetem, erőnlétem, a hangom is jobban szárnyal. (megj.: zenekar tagja) Még a kislányommal is türelmesebb vagyok. A család több tagjának is viszek belőle.
Köszönöm a Doktor Úr munkáját. Az életminőség-javulás valóban nem csak reklámszöveg.
2024. február 06.
Egy ismerősöm ajánlotta. Tetszett, hogy kendőzetlenül írt a gyógyászattal kapcsolatban. Különösebb problémám nem volt, de az egészségem védelme volt a cél.
A Multivitamin Alappal kezdtem, majd áttértem a Közepes Multivitaminra, és azóta azt fogyasztom. Ilyen, hogy megfázás, nátha nem érint, a szervezetem kiegyensúlyozottabb lett.
Munkatársaimnak, családomnak ajánlom.
2024. február 05.
Három hónapja szedem a Multivitamint, és iszom mellé a Kalcium-Magnézium italport. Jelentős változásokról tudok beszámolni. A legelső dolog, amit észrevettem nagyjából 1 hét elteltével, hogy nem kívánok a főétkezések között nassolni. Azelőtt hiába laktam jól az ebéddel, mindig az az érzésem támadt, hogy valami édeset kell ennem utána. Ez elmúlt és azóta sem tért vissza. Három főétkezéssel vígan elvagyok egy nap.
Úgy érzem, hogy a stresszt is jobban viselem. Nem húzom fel magam szinte semmin. Köhögés, orrfolyás elkerülnek, pedig előtte kb. 2 hetente visszatértek az ősz beköszöntével. A székelési habitusom is visszaállt a normál ritmusba.
A legfontosabb dolog számomra, hogy a gyermekemhez sokkal több türelmem van. Egy dacoló 2,5 éves néha fel tudja adni a leckét a szülőknek. Ez a mi gyerkőcünkkel sincs másképp, viszont az, ahogyan reagálok erre, teljesen megváltozott. Képes vagyok mindig higgadt maradni az érzelemkitörésekkor, ami nem csak nekem, de neki is nagyon fontos, hiszen így ő is egyre könnyebben le tud nyugodni mellettem.
Köszönöm, hogy elérhetővé teszi számunkra ezeket a termékeket, és ezáltal lehetőséget nyújt egy egészségesebb, boldogabb, kiegyensúlyozottabb élethez.
2024. február 04.
20 éve kezdtem el szedni az Ön vitaminját. Történt egy kis kihagyás, aztán lett egy komolyabb problémám 2020-ban, aminek hatására a természetgyógyászom ajánlotta az Ön vitaminkészítményét is. Jelenleg a Szuper Erős Multivitaminját szedem. Azóta nem vagyok beteg, elkerül a megfázás és jól vagyok. Semmilyen panaszom nincs! Köszönöm a munkáját!
2024. február 03.
A Közepes Multivitamint szedem. A tapasztalataim a következők:
Lényegesen jobb a közérzetem, sokkal jobb az életerőm, és energikusabb vagyok. Jobban tudok napközben koncentrálni a munkám során.
Összességében elmondhatom, hogy lényegesen javult az életminőségem.
2024. február 02.
25 évvel ezelőtt kezdtem el a Doktor Úr vitaminjait szedni. A vitaminok szedése nem volt mindig intenzív. Amikor komolyabban vettem az egészségem állapotát, megemeltem a vitaminok szedését. A vitaminok folyamatos szedése megemelte az erőnlét szintjét. Semmilyen gyógyszert nem szedek.
Semmihez nem tudom hasonlítani a szuper egészségemet, csak annyi, hogy nagyon jó. A gondolataim tiszták, a régi homály eltűnt. Érzelmileg ki vagyok egyensúlyozva. A hajam színe kezd sötétebb lenni, ami nagyon tetszik nekem. Alvásom kitűnő. Nem vagyok megfázva. Nassolás szinte eltűnt.
Tiszteletem a Doktor Úrnak és munkatársainak.
2024. február 01.
Már évek óta használom a doktor úr készítményeit, név szerint: Erős Multivitamint, C- és D-vitamint, Alga-Mixet.
Sokkal energikusabbnak érzem magam, így a munka mellett sportolok is. Célom egy Ironman (megj.: hosszútávú triatlon verseny) teljesítése! Megvan a doktor úr összes könyve is, és ezennel szeretném is megköszönni azt a munkát, amivel hatalmas úttörő szerepet töltött be kicsiny hazánkban!
A vitaminokat biztosan fogyasztom tovább, és szívesen ajánlom másoknak is!