2023. december 31.
Körülbelül május óta fogyasztom a terméket, buszsofőr vagyok, eddig mindig fáradékony voltam, most meg nagyon jól érzem magam. (megj.: Közepes Multivitamint fogyaszt)
2023. december 30.
Az Erős Multivitamint fogyasztom, a kezdetek óta. Jól érzem magam. (…) Energikus vagyok 82 évesen.
Kertészkedni szoktam, amit nagyon szeretek. Ellátom a háztartást, takarítani szoktam. Minden otthoni teendőt el tudok látni. További sok sikert és kitartást kívánok.
2023. december 29.
2019. óta fogyasztom a vitaminokat. Az Alap Multivitamint fogyasztom, kiegészítve porckészítménnyel, Omega3-mal, Q10-el. Rendszeresen fogyasztom, aminek kedvező hatásait tapasztalom.
Energikus vagyok, elkerülnek a betegségek, ha pedig el is kapok valamit, 1-2 nap alatt túl vagyok rajta. Stressztűrő képességem nagyon jó, pedig a munkám elég stresszes. Fogyókúra mellett is energikus voltam a vitaminok hatására. A könyveket olvastam, amiket a doktor úr írt és nagyon tetszettek. A boltban mindig kedves kiszolgálásban részesülök.
További sok sikert!
2023. december 28.
A Közepes Multivitamint fogyasztom 3 éve, előtte kipróbáltam az Alapot is. Energikusság jellemző rám, koncentrálóképességem jobb. Jobban tudok reagálni vezetés közben, ez nagyon fontos a munkám során, mert taxisofőrként dolgozom. Soha nem voltam beteg, a vírusok elkerülnek.
Az e-maileket olvasom és követem a benne lévő információkat. Köszönöm szépen!
2026. december 27.
2022. szeptemberében találkoztam először a Dr. Lenkei Multivitaminnal, addigra elég rossz testi és lelki állapotban voltam. Sírva fakadtam mindenen, gyorsan elveszítettem a türelmemet, és reggelente alig volt kedvem felkelni. Testileg pedig folyamatosan fogytam, úgy vonszoltam magam, és a napi edzések annyira megerőltetőek voltak, hogy végül leálltam velük.
Egy barátom ajánlotta az Alap Multivitamint, ami már 1 hónap után meghozta az egyáltalán nem várt hatását. Már pozitívan tudtam szemlélni a világot, már megjött az étvágyam, és felszedtem pár kilót, már sokkal türelmesebb voltam. Az igazi áttörést a Közepes vitamincsomag hozta meg, mivel a terhelhetőségem sokszorosára növekedett, a problémamegoldó képességem és gondolkodásom felgyorsult, és a hajam elkezdett sűrűbb lenni, és sokkal erősebb a vártnál. Megszűnt a napi stressz, nincs rám hatással.
Beteg nem voltam már 1 éve. Összességében olyan érzés, mintha egy teljesen új világban élnék, ahol minden sokkal jobb.
Köszönöm, hogy megtapasztalhattam ezeket a csodás életminőség-javulásokat.
2023. december 26.
A Multivitamin használatával észrevettem, hogy
– az étvágyam csökkent
– energikusabb vagyok
– fáradékonyság kimaradása, csökkenése
– stressztűrőképesség növekedése, nem idegeskedek
– boldogabb vagyok
– jobb immunrendszer
– pihentetőbb alvás
Köszönöm a munkásságát.
2025. december 25.
Körülbelül 3 hónapja fogyasztom a Közepes Multivitamint és a porckészítményt. Kevésbé vagyok fáradékony, jobban bírom a megterhelést, fizikai közérzetem stabil. A munkabírásom jobb, jobban oda tudok koncentrálni. 3 év kihagyás után újra elkezdtem sportolni, a térdem jobban terhelhető a vitaminok hatására.
2023. december 24.
Az Alap Multivitamint fogyasztottam, aminek hatására, amikor mindenki körülöttem beteg volt, énrajtam semmi nem jött ki, egészséges voltam.
Nagyon jó a stressztűrő képességem, és fizikailag is nagyon jól vagyok. Tornázom napi szinten, amit előtte nem végeztem, nem volt hozzá energiám. Megfelelő most az energiaszintem.
Minden könyvét olvastam, amik nagyon tetszettek.
2023. december 23.
Használom a Közepes Multivitamint és a Kollagén italport és azt vettem észre, hogy a tárdfájásom elmúlt, több az energiám.
2023. december 22.
Kezdetek óta fogyasztom a Multivitaminokat. A Közepes Multivitamint fogyasztom jelenleg. Vérképem tökéletes, vérnyomásom normál. Orvosságot nem szedek, 74 évesen jó kondícióban vagyok, kertészkedek napi szinten. Mindenhova kerékpárral megyek, ahova tudok. Az unokáimmal is szoktam kerékpározni kb. 20 km-t.
A könyveket olvastam és nagyon tetszettek és egyetértek vele.
2023. december 21.
A Dr. Lenkei-vitaminkészítmények alkalmazásakor elég sok változáson mentem keresztül, amiről szívesen beszámolok.
A Közepes Multivitamint fogyasztom napi rendszerességgel és egyéb készítményeket, mint például C-vitamin rágótabletta, Lecitin, Omega-3, Q10, Lutein, Porckészítmény és Kollagén.
Az életkedvem sokszorosára nőtt az azelőtti teljesítményekhez képest, és a fizikai erőm és ellenállóképességem is. Kevesebb pihenéssel is kényelmesebben elvagyok, és ha mégis lebetegszem, vagy csak kicsit betegszem le ilyen covid-féle vírusban, hamar rendbejövök.
Nem vagyok beoltva semmilyen vírusellenes oltóanyaggal, de Lenkei készítményei még mindig meg tudtak védeni és egészséges funkcióimat megtartani.
2023. december 20.
Mióta életvitelszerűen fogyasztom az ön által ajánlott ideális összeállítást, (megj.: Multivitamint, C-vitamint, Kalcium-Magnézium készítményt szed) az energiaszintem megnövekedett, kedélyállapotom javult. Sokkal szebbek lettek a mindennapjaim, megszűnt a fogínyvérzésem és jobban tudom kezelni a stresszhelyzeteket.
Olvastam a könyveit is, minden írása igazán hasznos, tanulságos. A kedvencem a Cenzúrázott egészség című könyve lett, fantasztikusan szemléltetve van a táblázatok által, hogy miért is van szükségünk vitaminpótlásra, és megértettem, hogy eddigi életem során miért is kerültek el ezek a fontos információk.
Hálásan köszönöm, hogy jobbá tette az életem!
2023. december 19.
(…) Magas vérnyomásom lett, és a szívemmel is probléma volt, nagyon gyorsan vert és rendszertelenül. Kaptam vérnyomáscsökkentőt, és a szívemre is gyógyszert.
Ezek után úgy gondoltam, a Közepes Multivitamint fogom szedni. A készítményeket már másfél éve szedem, és a következőket tapasztaltam. A szívverésem jó lett, a gyógyszert elhagyhattam. Látásom javult, nincs szemüvegem, autót vezetek. Energikusabb vagyok. Nem vagyok fáradékony. Jól alszom. Nyugodtabb vagyok. A bőröm szép sima, feszes, sokkal fiatalabbnak néznek! Körmeim nem töredeznek. A hajam dús, fényes, nem hullik. Ritkábban vagyok megfázva.
Nagyon elégedett vagyok a dr. Lenkei-készítményekkel.
2023. december 18.
Elég régóta szedek vitamint, már az életem része! (…) Több márkájú vitamint próbáltam már.
Már több mint 2 éve az Erős Multivitamint szedem. Vitaminok nélkül nem tudnám csinálni, amit csinálok. Hétfőtől vasárnapig dolgozom 2 helyen. Mellette járok havi 18 órát angolozni. Valamint a szegedi misszió tagja vagyok, segíteni is szoktam és még mellé a hétköznapi dolgok, meg egy kis sport is belefér. 😊 Sokan kérdezik, hogy mi a titkom? Azt szoktam mondani, a vitaminok csodákra képesek, ha jól használja az ember. A teljes ideális összeállítást használom (megj.: Multivitamint, Kalcium-Magnézium készítményt, C-vitamint fogyaszt). Beteg nem voltam már jó pár éve. A covidot is túléltem oltás nélkül. Magas volt a vérnyomásom, az mára beállt. Kellett volna szednem vérnyomáscsökkentőt, nem szedtem. Orvoshoz nem járok, mert teljesen megváltozott a nézőpontom az egész betegségekkel.
Köszönöm azt a tudást, ami felnyitotta a szemem.
2023. december 17.
2003. óta fogyasztom, és a családtagjaimmal fogyasztatom a napi Multivitamint és a Szuper C-vitamint.
A készítmények nagymértékben hozzájárulnak ahhoz, hogy 56 évesen is teljesen egészséges vagyok. (…) Napi 5 órát alszom és heti 6 napot sportolok.
2023. december 16.
A Multivitamin terméküket lassan 20 éve használom, kiegészítve C-vitaminnal. Hosszútávon tapasztalatom szerint jobb állóképességet, gyorsabb regenerálódást és ritkán fellépő kisebb betegségekből gyorsabb gyógyulást tapasztaltam.
2023. december 15.
Alap Multivitamint fogyasztok rendszeresen, de kb. 1 hónapja napi 1 D-vitamint is szedek Öntől. Azóta nem fáj a jobb csuklóm. Tudnia érdemes, hogy 2 naponta súlyzós edzést végzek, közepes, néha nagyobb intenzitással. Nagyon köszönöm a segítségét, a vitaminjait! Immunrendszerem erős, nagyon ritkán vagyok beteg.
2023. december 14.
Kb. 1,5 éve szedem az Alap Multivitamint, azóta táppénz miatt a munkahelyről nem hiányoztam, előtte gyakran megfáztam, most csak ritkán, ha kevesebbet alszom.
Rendkívül ritkán szedek gyógyszert, így több patikába kellett visszavinnem a „rám romlott” gyógyszereket, kevésbé hatékony vitaminkészítményeket. Fáradékonyságom csökkent, nemrég újból elkezdtem edzeni konditeremben.
2023. december 13.
Már évek óta fogyasztom az Ön készítményeit. Volt időm megtapasztalni jótékony hatásukat. Nem szoktam megbetegedni. Ha azt érzem, hogy valami nincs rendben velem, egyszerűen megemelem a napi vitaminadagomat és 1-2 nap alatt rendben is vagyok.
Elértem a nyugdíjkorhatárt, de ennek ellenére tovább dolgozom is sokat mellette más tevékenységeket, pl.: felújítom a lakásom, tanulok, tornázom rendszeresen. Ezeket nem tudnám megtenni a vitaminok jótékony hatása nélkül. Sokkal fiatalabbak a környezetemben nyilatkoznak úgy, hogy szeretnének ilyen fizikai és egészségi állapotban lenni. (megj.: Multivitamint fogyaszt)
2023. december 12.
A győri bolt nyitása óta rendszeres Multivitamin fogyasztóvá váltam. Először csak én, de később már a férjem is elfogadta, hogy ez a napi rutin része.
Az összes könyvét elolvastam és jelenleg is olvasgatom. (…)
Az ízületi fájdalmaim csökkentek és sokkal mozgékonyabb lettem. Nem fáradok el olyan hamar, nagyokat sétálok. A vitaminok szedése óta jól vagyok. Közérzetem, energiám kiváló. Alvásigényem csökkent, mégis fáradhatatlannak érzem magam. Jó egészséget kívánok.
2023. december 11.
Az Alap Multivitamint kezdtem szedni, majd mivel kevésnek bizonyult, a közepes csomagot kezdtem szedni. Amit tapasztaltam: elmúlt az ólom-érzés, fáradékonyság, reggel könnyen kelek, elmúlt a hajhullásom, a bőröm kisimult, jobb lett az állóképességem, és ami még jelentős változás, hogy kiegyensúlyozottabb lettem.
Sokkal kiegyensúlyozottabb!!! Nem vagyok ingerlékeny, amit a családom azonnal észre is vett. Azóta a család többi tagja is szedi a vitaminokat, amelyet kiegészítettünk plusz C-, D-, B1 vitaminnal, Omega3, Alga és Kalcium-Magnézium készítménnyel. Köszönöm szépen.
2023. december 10.
Évek óta szedem folyamatosan a Lenkei vitaminokat, elsősorban preventív céllal.
Gyógyszerhez ritkán kell folyamodnom, mert a Doktor Úr által javasolt mértékben alkalmazom a vitaminokat. (…) A Közepes Multivitamint szedem, plusz C-, A+D-, Magnézium-vitaminokat.
Nagyon ritkán, inkább csak szűrésekre járok orvoshoz. Annyit bírok dolgozni, mint fiatal koromban.
2023. december 09.
Amióta szedem a Multivitamin-készítményt, erősödött a munkabírásom, jobb a kedélyállapotom. Amióta szedem a készítményt, egyszer voltam náthás ebben a Covid-időszakban. 😊
2023. december 08.
Noha túlságosan általánosan hangzik, mégis, ami a legjobban leírja a tapasztalatomat, az az egészség- és életminőség-javulás.
Sokkal energikusabb vagyok, jobban tudok fókuszálni a teendőimre, mint valaha, s kifejezetten örvendek annak, hogy most már az egész család is hasonlókról számol be. Határozottan érzem a különbséget a Lenkei-vitaminok előtti és utáni „korszakról”, arról nem is beszélve, hogy lassan már azt sem tudom, milyen is egy megfázás. 😊
Szavakban szinte leírhatatlan, mégis – bár furcsán hangozhat –, a vitaminok visszaadták az élet örömeit, hiszen így tényleg azzal tudok foglalkozni, ami fontos nekem, és nem betegségekre pazarolom az időmet.
Hálás köszönet ezekért a készítményekért!
2023. december 07.
Sokkal jobb erőnlétben vagyok, jobb a kedvem, mosolygós vagyok mióta szedem. 2017. óta fogyasztom a készítményt. Nagyon elégedett vagyok a termékekkel. (megj.: Multivitamint szed)
Nagyon köszönöm a Doktor Úrnak!
2023. december 06.
Még egyszer szeretném megköszönni, hogy lehetőséget adott hozzájutni a Multivitaminokhoz! (…)
– Körmöm megerősödött.
– Elfáradás nélkül bírom az egésznapi munkát.
– A pánikbetegségemre egyáltalán nem szedek gyógyszert, sőt a Magnézium, B-vitaminokból plusz adagok bevétele óta a tünetek teljesen megszűntek.
– A Kalcium-magnézium italpor esti elfogyasztása után jól tudok aludni.
– A Lecitinre, Ligetszépére is ugyanazokat a jó hatásokat tudom elmondani, mint az előző írásomban.
– A kollagén, porckészítmény termékek megszüntették a térd-, boka-, csípőfájdalmamat.
– Az E-vitamin pluszadag bevétele a memóriámat nagy mértékben növelte.
Nagyon köszönöm Árvai Zsuzsanna kedves munkatársának a segítségét, amit folyamatosan nyújt felém.
2023. december 05.
Fiatal korom óta fontosnak tartottam az egészséges táplálkozást, egészséges életmódot. Táplálkozás, mozgás, test-lélek-szellem EGÉSZ-ségét. Szinte folyamatosan vittem be magas adag C-vitamint, illetve többféle multivitamin-készítményt próbáltam ki.
Tavaly óta fogyasztom a dr. Lenkei-termékeket, Multivitamint, C-vitamint, kalcium-magnézium készítményt, fehérjeport.
Környezetemben szinte mindenki volt „beteg” az elmúlt két évben, akár „hétköznapi” szokásos, akár a covidos kampánybetegséggel kapcsolatban. Nekem az elmúlt év különösen legyengítette energiaszintemet (fogászati probléma miatt hónapokig étkezési hiányosság stb.). Úgymond „törvényszerű” lett volna, hogy lebetegedjek valamilyen módon, pláne, hogy nem adattam be egy covid-szérumot sem.
Megjegyezték: milyen vérem, antitestjeim lehetnek, hogy végig dolgoztam, nem dőltem ki? Nos: szerintem a dolgok nagy része fejben dől el. Az is, hogy fogyasztottam a dr. Lenkei-készítményeket 😊.
2023. december 04.
Nagyon örültem a lehetőségnek és köszönöm, hogy részt vehetek az Életminőség-Javulás Programban, a kézikönyvet júliusban leadtam.
Gyerekkoromban, amikor otthon segítettem a kerti munkákban, minden alkalommal ettem a sárgarépából, karalábéból, borsóból, a többi zöldségből meg a nyers gyümölcsökből. Ezt felnőttként is folytattam, folytatom. Nem volt jellemző a gyógyszerfogyasztás. Most nyugdíjasként is ezt tartom helyesnek, fontosnak. Ügyelek a testi-lelki-szellemi jóllétemre. Betegség esetén gyógyteákkal, vitaminokkal, ásványi anyagokkal, nyomelemekkel, illóolajokkal, természetes anyagokkal próbálom a javulást elérni. Jó érzéssel tölt el, amikor fiatalabbnak tippelnek, mint ahány éves vagyok, és úgy is érzem magam.
Hálás vagyok a könyvekben, kiadványokban, kisfilmekben közölt útmutatókért, javaslatokért, tanácsokért. Sokszor megerősítenek abban, hogy jól csinálom, jó úton járok. Már régebben is többször eszembe jutott Szent-Györgyi Albert orvostudós C-vitaminnal kapcsolatos felfedezése és hogy ő mennyit fogyasztott.
Meglepetésként ért, amikor ráakadtam ’21-ben Lenkei Doktor Úr által ajánlott készítményekre és nagyon megörültem, gondoltam kipróbálom. A rendeléseket felváltottam az üzletbe való járással. Emlékezetes marad a Doktor Úrral való személyes találkozás is.
Az Alap Multivitaminnal kezdtem, aztán kipróbáltam a Közepes, majd az Erős fokozatát. A Közepes Multivitamin hozta meg számomra a kedvező változást, és mellette sportolok, sokat mozgok, ügyelek a táplálkozásomra. (…) A kalcium-magnézium készítményt is iszom.
Minden hónapban megvásárolom a készítményeket és kialakult a napi rutinom a fogyasztásukkal kapcsolatban. A por alakút is kipróbáltuk. Az üzletben látható, vásárolható egyéb termékek is felkeltették az érdeklődésemet.
Köszönöm a Multivitaminjukat és további sikereket kívánok!
2023. december 03.
A készítmény szedése óta nem voltam beteg. A vitaminok hozzájárulnak ahhoz, hogy egészséges maradjak. Valamint azt tapasztalom még, hogy megnőtt az életerőm is.
2023. december 02.
Másfél éve szedem a dr. Lenkei vitamin különböző csomagjait. Pozitív tapasztalataim, ez idő alatt nem voltam beteg, sokkal fittebbnek, energikusabbnak érzem magam.
2023. december 01.
2013. óta használom a termékeit. A főbb pontok az Alap, illetve a Közepes Multivitamin. A gyermekemnek 3 éve adom a Multivitamin Nektár narancsos változatát.
Köszönettel tartozom a munkásságáért, mert igazán jobban és egészségesebben érezzük magunkat. A gyermekem nem hiányzott a bölcsödéből és az óvodából betegség miatt. Határozottan mondhatom, hogy az egész családnak a vitaminjainak köszönhetően erős az immunrendszere. Én természetgyógyászként dolgozom és az összes vendégemnek az ön vitaminjait ajánlom, mert azt tapasztalom, hogy a többi gyártó lespórolja a hatóanyagokat.
Kisgyermekemre 3,5 évet vártunk és a vitaminszedés után 4. hónapra megfogant spontán a kisfiam.
Hálás köszönet.