2023. augusztus 31.
10 éve fogyasztom a Multivitamint, áttértem az erős adagokra. Vezetőként dolgozom és érzem, hogy a napi „stressz” elveszi az energiámat, és a vitaminok visszapótolják az energiát.
Sokkal energikusabb vagyok a vitaminoktól, és feltöltik a sejtjeimet. Nagyon ritkán vagyok beteg, erősítik az immunrendszeremet.
Örök hálám! Köszönöm!
S. A.
2023. augusztus 30.
Erős Multivitamint kezdtem fogyasztani, amitől a fulladásos tünetek, amik voltak, megszűntek, erőm visszatért. Napi több órás fizikai munkát fáradtság nélkül el tudom végezni 68 évesen. A közérzetem és a kedélyállapotom kitűnő. A Covidot oltás nélkül átéltem, ami tünet volt, megszűnt a vitaminfogyasztás hatására. Életminőség Javulás Program lépéseit betartottam és ennek hatására próbáltam ki az erősebb készítményt, és így tünetmentessé váltam. Jó szívvel és tapasztalattal ajánlom az ismerőseimnek. Hálás köszönettel.
2023. augusztus 29.
A vitaminokat én megelőzés céljából kezdtem. Sosem vagyok beteg. Minden évben egyszer elmegyek vérvételre, de mindig jó minden eredményem. Erős Multivitamint eszem. Persze, mellette még sok más vitamint is pl.: lecitint, porckészítményt, stb. Napi 5-6 órát alszom, és egész nap energikus vagyok. Kicsit drága lett, de egyelőre még belefér. Remélem mindig lesz annyi, hogy meg tudjam venni. Köszönöm munkásságát!
2023. augusztus 28.
Az Alap Multivitamint fogyasztom kb. 10 éve. Aminek a hatására nagyon energikus vagyok, elkerülnek a betegségek. A Covid-oltást nem kaptam meg és a Covidot sem kaptam el, pedig a munkám során nagyon sok emberrel találkozom, idegenvezetőként dolgozom.
A Multivitamint a Kal-Mag-itallal egészítem ki, ami segít a pihentető, jó alvásban, és reggel kipihenten ébredek. A páromat is rászoktattam a vitaminfogyasztásra. Neki is jó visszajelzései vannak. A gyerekeim is fogyasztják a vitaminokat kiskoruktól kezdve, most már 14 és 16 évesek.
Az egész család nevében köszönöm, hogy ezek a termékek vannak. Köszönöm a kitartó munkáját, hogy egészségesebbek legyenek az emberek.
2023. augusztus 27.
Komoly betegségem még soha nem volt. Évente egyszer általános orvosi vizsgálatot végeztettem. (…)
Egy alkalommal a szemorvos ajánlotta, hogy vásároljak a gyógyszertárból vitamint. Azonnal átolvastam alaposan Dr. Lenkei Gábor könyvét: onnan vásároltam meg a vitamint.
Egy hónap után már éreztem változást. Három éve rendszeresen használom.
Tapasztalatom, vagyis meggyőződésem, hogy ez tart engem ilyen jó energiával tele. Soha nem vagyok éhes. Naponta háromszor étkezem. Székletem rendes, a hajam szép, hallásom-látásom kifogástalan. Tehát jól érzem magam. 84. évemben járok.
Hálás köszönetem Dr. Lenkei Gábornak!
2023. augusztus 26.
Rengeteget utazom Erdély-Magyarország-Ausztria oda-vissza. Mindenhol egy kicsit dolgozom. Úgy gondoltam, hogy ilyen életforma mellett szüksége van, megérdemli, sőt kell a szervezetemnek segítség.
A Lenkei Vitamin (megj.: Közepes Multivitamin) nekem tökéletes segítséget nyújtott. Nyugodt vagyok, jól bírom a fizikai, lelki és szellemi megterhelést. Sokkal könnyebben élem a mindennapjaimat. Köszönöm.
2023. augusztus 25.
15 évvel ezelőtt a főnököm ajánlotta a Cenzúrázott egészség című könyvét dr. Lenkei úrnak. Ezután kezdtem el szedni az alap Multivitamint. Nagyon jó tapasztalataim vannak, voltak. Azóta is szedem.
Felszolgáló vagyok és nagyon sokat dolgozom, 57 évesen semmilyen gyógyszert sem szedek, köszönhetően dr. Lenkei Gábor vitaminjainak és több termékének.
Szinte az összes kollégámnak ajánlom a termékeit, főként a Multivitamint. Ez mellett a könyveit is kérem, hogy olvassák. A saját tapasztalataim alapján, amelyek nagyon-nagyon pozitívak.
Hálás köszönettel.
2023. augusztus 24.
Több mint 15 éve fogyasztom a vitaminokat, anyukám ajánlására kezdtem el fogyasztani. Kipróbáltam több fajta Multivitamint, de a Közepes Multivitamin vált be a legjobban. A vitamin fogyasztásától elmúlt a vádligörcsöm és a lábamban az izomgörcsök. Kevésbé vagyok beteg, a Covidot elkaptam, de két napon belül túljutottam rajta.
Nyugodt vagyok és jól kezelem a stresszt. Energetizál a vitamin, és sokkal több folyadékot tudok a szervezetembe bevinni.
Köszönöm, hogy vannak a vitaminok, és további sikereben gazdag munkát kívánok!
2023. augusztus 23.
A boltban nagyon segítőkészek és szakmailag felkészültek a kollégák. A munkatársaim a Cenzúrázott egészség című könyvre felhívták a figyelmem, és a veszprémi üzletben megvettem. Az üzletben körbenézve kezdtem el kipróbálni a vitaminokat, az eladók segítségét kérve.
A könyvben írtak alapján felnyitották a szemem a világban zajló dolgokra. A gyógyszermaffia jelenlétére. Nagyon megdöbbentőek a benne lévő információk és rájöttem, hogy mennyire fontos az egészséghez a sok-sok és jó minőségű vitamin.
Fáradékonyságom és a lábamon kialakult rengeteg hajszálér miatt kezdtem el szedni a vitaminokat. Persze az erős immunrendszer kialakítása is fontos volt ebben a beteges világban.
A közepes Multivitaminnal kezdtem. (…) Próbáltam az Erős Multivitamint is. Azt már kicsit soknak éreztem. Nagyon felpörgetett. Este túl sokáig bírtam (mikor már aludni kellett volna). A közepesnél maradtam, ami szintén sok energiát ad a mindennapokhoz.
Változás: sok energia, erős immunrendszer, kevesebbet betegeskedtem, és a betegség is, ha volt, rövid lefolyású volt. A rengeteg C-vitamin, amit beszedek még mellé, pedig elmulasztotta a visszér miatti fájdalmat a lábamban. A családomnak is veszem a vitaminokat és a baráti körömben is, ha szó esik ilyesmiről, akkor említem milyen jó is a Lenkei-vitamin. Próbálta családom a Kal-Mag-ot. Férjemnek és gyerekeimnek adom a rágó C-vitamin mellett. Elkezdtem kipróbálni a kozmetikumokat is, pl. hónaljdeo, arckrém, fogkrém, amik szintén nagyon jók.
2023. augusztus 22.
8 hónapja szedem az Erős Multivitamint.
Változások:
– jól alszom
– inzulinrezisztenciám megszűnt (7.3 → 5.7)
– depresszióm megszűnt
Köszönöm.
2023. augusztus 21.
Több mint 2 éve fogyasztom az Alap Multivitamint. Az immunrendszerem erős, nem szoktam beteg lenni. 2 munkahelyem van, egy délelőtti és egy esti, jól tudok teljesíteni mind a két helyen, jó a terhelhetőségem. Az alvásigényem nagyon kevés, 5 óra alvás is elég. Kipihent vagyok.
Stressztűrő képességem is megfelelő, jól tűröm a stresszt, a vitaminfogyasztás előtt nem ez volt jellemző.
Köszönöm a munkásságát és alig várom, hogy legyen előadás és találkozzam a doktor úrral!
2023. augusztus 20.
A vitaminok szedése alatt fokozatosan jobb lett az egészségi állapotom, energikusabb lettem, jobb lett az emésztésem, kevesebbet fáj a fejem.
Minőségük észrevehetően jobb más készítményekkel szemben.
Mellette más dolgokra is igyekszem komplexen odafigyelni az egészségem megőrzése érdekében.
2023. augusztus 19.
Az Erős Multivitamin készítményt fogyasztom negyedik éve! Amióta ezt a vitamint fogyasztom még csak megfázva sem voltam! Sokkal energikusabb vagyok, és az állóképességem is nagymértékben javult! Valamint azt is a vitaminnak tudom be, hogy a Covid is elkerült, pedig a környezetemben mindenki megkapta!
2023. augusztus 18.
3 éve fogyasztom az Erős Multivitamint. A Cenzúrázott egészség könyvben leírta a doktor úr, hogy mit kell érezni a Multivitamintól, én ezeket mind érzem. Az immunrendszerem könnyen megbirkózik a kezdődő betegségekkel, amik nem alakulnak ki. Tehát megelőzöm a betegségeket. Amikor körülöttem mindenki beteg, én jól érzem magam és egészséges vagyok. A vitalitásom is, az életerőm is maximális, a terhelést nagyon jól bírom. A stresszt is jobban viselem, mint a vitamin szedése előtt.
További sok sikert kívánok!
2023. augusztus 17.
5 éves unokámra gyakran vigyázok, mióta szedem a vitaminokat, ellenállóbb a szervezetem az óvodai vírusokkal szemben. (megj.: Alap Multivitamint szed)
Energikusabbnak is érzem magam (…). Nagyobb terhelésnél 1,5-szeres adagot szoktam bevenni, és sokkal jobban bírom, pontosabban: nem érzem meg a nagy terhelést.
Kb. 4 éve fogyasztom a vitaminokat, az összes könyvét megvettem, elolvastam. Köszönöm szépen a tudást, amit ezáltal megkaptam Öntől.
2023. augusztus 16.
A kezdetek óta fogyasztjuk a Multivitamint. Az Erős Multivitamintól a következő hatásokat tapasztaltam:
– Immunrendszerem megerősödött.
– Jobban megy a sportolás, aktívabban tudok sportolni, a legtöbb helyre ahová tudok, biciklivel tudok menni (62 évesen), előtte ez nem volt így.
– Jobban bírom a megterheléseket, gyorsan regenerálódom. Most is költözés alatt vagyok, és a költözés viszontagságai sem viselnek meg, mint máskor.
Köszönöm szépen az egész munkáját, hálás szívvel gondolok Önre!
2023. augusztus 15.
20 éve figyelem és alkalmazom Lenkei Úr tanítását! Magaménak érzem! Alkalmazom. Közérzetem az Alap Multivitamin szedése után jelentősen javult. Alvásom pihentető. Betegségek nem jelentkeznek. Gyógyszereket nem szedek. Erőnlétem javult. Köszönöm. 😊
A golyóálló diéta alkalmazásával együttesen minőségi életmódjavulást értem el. 11kg mínusz! 😊
2023. augusztus 14.
A mai világban igen nehéz eljutni az orvosig, ezért én és a családom úgy gondoljuk, hogy a megelőzésre tesszük a hangsúlyt. Ezért elkezdtem keresgélni, melyik multivitamint kezdjem el szedni, ami kimarad a gyógyszerész társadalom mohó üzleti tevékenységéből. Így doktor úr Multivitaminjára esett a választásom. A vitamintól sokkal energikusabb voltam, ritkábban betegszem meg, persze a többi családtagomra is ez vonatkozik. A vitamin pedig, ha mégis úgy érzem, hogy sok ember között voltam, és körülöttem mindenki tüsszögött köhögött, akkor egy-két napig többet kapok be belőle. Ez segíti az immunrendszeremet még jobban. Ezért igen régóta havonta megjelenek a Multivitamin csomagomért, ahol segítőkész kollégák mindenféle egyéb termékre is felhívják a figyelmemet.
2023. augusztus 13.
Kb. 3 éve fogyasztom a közepes Multivitamint. Jobb a közérzetem, betegségek elkerülnek. Vérnyomás kiegyensúlyozott lett. Érrendszeri problémám és az ízületi gondok megszűntek. Nincs éhségérzetem.
2023. augusztus 12.
2 hónapja szedem a vitaminokat! Energikus lettem, korábban NAGYON fáradékony voltam. Most nehezen fáradok el. Bőröm, körmöm állapota sokat javult.
Ki fogom egészíteni még Kalcium-magnézium készítménnyel. (megj.: Multivitamint, C-vitamint szed) Köszönöm fáradozását.
2023. augusztus 11.
2013 óta használom a termékeit. A főbb pontok az Alap, illetve a Közepes Multivitamin. A gyermekemnek 3 éve adom a Multivitamin-Nektár narancsos változatát.
Köszönettel tartozom a munkásságáért, mert igazán jobban és egészségesebben érezzük magunkat. A gyermekem nem hiányzott a bölcsödéből és az óvodából betegség miatt. Határozottan mondhatom, hogy az egész családnak a vitaminjainak köszönhetően erős az immunrendszere. Én természetgyógyászként dolgozom, és az összes vendégemnek az ön vitaminjait ajánlom, mert azt tapasztalom, hogy a többi gyártó lespórolja a hatóanyagokat.
Kisgyermekemre 3,5 évet vártunk, és a vitaminszedés után 4. hónapra megfogant spontán a kisfiam.
Hálás köszönet.
2023. augusztus 10.
A Multivitamint fogyasztom évek óta. Nem oltattam be magam, a Covidot egyszer kaptam el, de nagyon enyhe lefolyású volt. Az immunrendszerem erős a Multivitamin hatására. Elkerülnek a betegségek. A stressz elkerül, nyugodt és kiegyensúlyozott vagyok. Az úszást nagyon jól bírom, otthon felújítást végzek, amihez megfelelő az energiám. A vitaminok jó hatással vannak az egész szervezetemre.
Köszönöm a munkásságát, további sok sikert kívánok.
2023. augusztus 09.
Mind az Alap, mind az Erős Multivitamin csomagokat szedtem és szedem folyamatosan.
Kb. 3-4 évig az alapcsomagot szedtem, később megismerkedtem az erős csomaggal is, amely egyből szimpatikusabbá vált számomra, mivel éreztem, hogy erőnlétem sokkal jobb tőle, azóta is azt szedem.
Tapasztalatom az, hogy ha nem veszem be, véletlenül kimarad, nem vagyok az az energikus személy, aki egyébként igen.
2023. augusztus 08.
Én nagyon régóta szedek folyamatosan vitaminokat és ezt doktor úr könyvének köszönhetem. Az ottani adatok meggyőztek! 55 éves vagyok, de nagyon jó állapotban van a testem! 😊
Ha véletlenül otthon felejtem a vitaminjaimat, azonnal érzem, hogy valami nem olyan jó a testemben. Tehát azonnal megérzem a hiányát.
A porckészítmény nagyon sokat segített, hogy nem fáj annyira a térdem. A Ligetszépe olaj nagyon sokat segített, hogy a változókori hasi görcseim teljesen elmúltak!
Doktor úr tanításainak köszönhetően teljesen áttértünk a megelőzés nézőpontra és egészségesek vagyunk, tudatosak, és nem szedünk semmi gyógyszert! (megj.: Multivitamint fogyaszt)
Köszönjük szépen a sok tudást.
A zöld fogkrémet és a csicsókás kézkrémet is imádjuk!!! 😊
2023. augusztus 07.
Legkedvezőbb, hogy engem sok olyan dolog nem érint, mint kortársaimat. Énnekem nem fáj, nincsenek fáradtságra való hivatkozásaim, többiekhez mérten kiváló a közérzetem. Többen állandóan panaszkodnak és én elmondom nekik saját tapasztalataimat, hogy nekem miért nincs. Itt jönnek szóba az ön készítményei! Mindig mondom nekik, hogy talán azért, mert én ezt és ezt szedem rendszeresen. (Közepes Multivitamin) Már többen el is fogadták tanácsomat és ők is Lenkei-készítményeket fogyasztanak.
2023. augusztus 06.
A térdműtétem után a testvérem javaslatára kezdtem el szedni az Erős Multivitamint. Egy hónap után jelentősen csökkentek a fájdalmaim. Három hónap után visszatérhettem a kedvenc sportomhoz, a futáshoz is. Jelenleg már ötödik hónapja eszem a vitaminokat, és a teljesítőképességem sokkal jobb, mint korábban.
2023. augusztus 05.
Szeptember-október környékén kezdtem el szedni az Alap Multivitamint. A hajhullás miatt kezdtem el szedni, tele volt a hajammal a lakás. El voltam keseredve, hogy valami betegségem van. A vitamin szedésének elkezdése után egy héttel már észrevettem a változást, és két-három hét után megszűnt. A fáradékonyságom és az aluszékonyságom is megszűnt.
2023. augusztus 04.
Negyedik hónapja fogyasztom az Erős Multivitamint, kiegészítve Kalcium-Magnézium itallal és Kollagénnel.
Egy hónap után már észrevettem, hogy sokkal több az energiám, és jobb a kedélyállapotom. Sokat javult a memóriám, előtte könnyen elfelejtettem a neveket, fontos adatokat.
A térdfájásom teljesen megszűnt, így végre hosszú kihagyás után újra űzhetem a kedvenc sportomat, a futást.
Nagyon boldog vagyok, köszönöm!
2023. augusztus 03.
Több mint egy éve szedem a Közepes Multivitamint, azóta sokkal energikusabb vagyok, a párom nagy örömére.
Korábban rendszeresen fájt a nyakam, ez a panaszom teljesen megszűnt. Amióta szedem a vitaminokat, egyszer sem betegedtem le, pedig a környezetemben volt sok beteg ember.
A kertészkedés is sokkal jobban megy, amit imádok!
Régen szenvedtem migrénes fejfájástól, amire a fájdalomcsillapító sem hatott. Több mint egy éve nem jelentkezett fejfájás!
A körmeim sokkal erősebbek lettek, nem töredeznek le úgy, mint korábban.
2023. augusztus 02.
A Közepes Multivitamin csomagot szoktam szedni. Nagyon jó hatással van rám, ezért amíg élek, el sem hagyom. Nem vagyok már fiatal, de nagyon jó, akármelyik oldalát nézem a dolognak. Nagyon jól érzem magam tőle, és van erőm. Régen 41 kg-ra lefogytam a pajzsmirigyem miatt. Megműtöttek, felerősödtem. Ez 1991-ben volt, azóta jól vagyok, és nem is szedek gyógyszert. 79 éves vagyok.
Olvastam a Cenzúrázott egészség című könyvet is. Lehet szép időskort megélni!
2023. augusztus 01.
Januárban kezdtem fogyasztani az Alap Multivitamint. Előtte sehogy nem tudtam lefogyni, és most sikerül, megindult a fogyás szépen. 14 éves korom óta felfújódok, bármit eszem. Most nem érzem, hogy felfújódok. Hihetetlen! Vérszegény és vashiányos voltam, ami állandó fáradtságot okozott, és ez is múlik fokozatosan.
Nagyon pozitív a véleményem a doktor Úr munkájáról és készítményeiről. Követem a YouTube-on is, nézem a videókat és olvasom is.